Idegenben robbantottunk a végén

2020-06-29 07:45:07
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 33. forduló után: Eggyel kevesebb azon csapatok száma, amellyel szemben nyeretlenek vagyunk.

Először nyertünk a Diósgyőr ellen, ami azt is jelenti egyben, hogy az élvonalban az eddigi 13 ellenfél közül már csak a Ferencvárossal, a Mol Fehérvárral és a Zalaegerszeggel szemben vagyunk nyeretlenek. Idegenbeli meccsen legutóbb 2019. október 19-én, Kaposváron nem kaptunk gólt, akkor szintén 2–0-ra nyertünk. Ebben a bajnokságban először fordult elő, hogy zsinórban két idegenbeli mérkőzést meg tudtunk nyerni, a klubrekord a tavaly tavaszi sorozat, amikor zsinórban három meccset nyertünk meg az otthonunktól távol: Puskás Akadémia 4–0, MTK 1–0, DVSC 3–1.

Ebben a bajnoki évben is Lucas játszotta csapatunkból a legtöbb meccset és percet, ő volt a legtöbbször a kezdőcsapat tagja is, és az NB I-es házi örökranglistán is toronymagasan vezeti ezeket a kategóriákat.

Az utolsó fordulóban eredményes játékosaink közül Nemanja Obradovics a második, Fernando Viana a negyedik gólját szerezte kisvárdai színekben – mindketten a télen szerződtek ide. Két asszisztjának köszönhetően Kovácsréti Márk a gólpasszok terén és a kanadai listán is feljebb kapaszkodott.

Az eddig játszott 66 meccsünk közül ez volt az ötödik, amelyet 2–0-ra nyertünk meg, ez az eredmény a negyedik leggyakoribb az 1–2-vel egyetemben. Győzelmeink közül pedig a második, ennél többször csak 1–0-ra nyertünk, nyolcszor is. A diósgyőri volt NB I-es történelmünk tizedik idegenbeli győzelme, összességében pedig a huszonkettedik.


2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (33 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Lucas 31, Rados Protics 29, Sztavrosz Cukalasz 27

Legtöbb játszott perc: Lucas 2933, Protics 2701, Bohdan Melnik 2247

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 31, Protics 29, Cukalasz 25

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 30, Protics 25, Melnik 21

Legtöbbször lecserélve: Cukalasz 14, Gosztonyi András 12, Kovácsréti Márk 11

Legtöbbször becserélve: Tischler Patrik 20, Sassá 19, Gosztonyi 10

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Sassá 16, Tischler 5, Dombó Dávid, Cukalasz, Cornel Ene, Kovácsréti, Lucas, Rubus Tamás 4-4

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó, Lucas, Rubus 384-384

A házi góllövőlista: Gheorghe Grozav 7, Tischler 5, Lucas, Gosztonyi, Fernando Viana 4-4, Claudiu Bumba, Cukalasz, Sassá 3-3, Anton Kravcsenko, Melnik, Nemanja Obradovics 2-2, Ene, Rubus, Kovácsréti 1-1

Gólpassz: Grozav, Gosztonyi, Protics 5-5, Melnik, Kovácsréti 4-4, Cukalasz 3, Kravcsenko, Sassá, Bumba, Lucas, Viana 2-2, Felipe, Tischler, Hej Viktor, Teodorosz Beriosz, Rubus 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 12 (7+5), Gosztonyi 9 (4+5), Tischler 6 (5+1), Lucas 6 (4+2), Viana 6 (4+2), Cukalasz 6 (3+3), Melnik 6 (2+4), Bumba 5 (3+2), Sassá 5 (3+2), Kovácsréti 5 (1+4), Protics 5 (0+5), Kravcsenko 4 (2+2), Obradovics 2 (2+0), Rubus 2 (1+1), Ene 1 (1+0), Felipe 1 (0+1), Hej 1 (0+1), Beriosz (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (12-15. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 95 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 339 perc (14-18. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 54 perc

Sárga lap: Lucas 11, Protics 10, Melnik 8, Hej 7, Bumba 6, Viana 5, Beriosz, Cukalasz, Hugo Seco, Grozav, Karaszjuk, Szlobodan Szimovics 4-4, Gosztonyi, Ene, Sassá 3-3, Tischler, Kravcsenko, Rubus 2-2, Kovácsréti, Mihai Minca, Felipe, Obradovics, Szőr Levente, Dombó 1-1

Kiállítva: Cukalasz, Szimovics, Ene, Kovácsréti 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 66

Összesített mérleg: 66 mérkőzés, 22 győzelem, 14 döntetlen, 30 vereség, 78–91-es gólkülönbség, 80 pont, 1,2121 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 32-12-9-11, 42–39, 45, 1,40625 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 34-10-5-19, 36–52, 35, 1,0294 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Lucas 62

Legtöbb játszott perc: Lucas 5692

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 62

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 60

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 29

Legtöbbször becserélve: Sassá 34

Legtöbb meccs sorozatban: Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Protics 10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 22

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló