Héttel szemben egy sem

2020-06-17 16:56:49
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 30. forduló után: Hogy valami pozitívumot is említsünk, Bohdan Melnik átlépte a 4000 perces határt.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy megszülessen csapatunk bajnokságbeli első, az NB I-ben pedig összességében második gólnélküli döntetlenje, amivel abban a pillanatban aligha lettünk volna elégedettek, így utólag viszont már igen. A Zalaegerszeg 82. percben szerzett győztes gólja azt is jelenti egyben, hogy csapatunk a zalaiak ellen három mérkőzésen is nyeretlen maradt.

A ZTE tizenegyesből szerzett góllal nyert, a két kisvárdai mérkőzésén három büntetőt rúghatott – valamennyit értékesítve. Míg csapatunk harminc forduló után még mindig nem végezhetett el büntetőt (az utóbbi három fordulóban rendre nem adtak meg a bírók a javunkra egy-egy jogos tizenegyest), addig az ellenfelek már hetet is, és valamennyit be is rúgták.

Pozitív tartományban egyetlen statisztikánk sem változott, így emlékezzünk meg arról, hogy Bohdan Melnik negyedik kisvárdai játékosként (Lucas, Felipe és Rados Protics után) átlépte a négyezer játékperces határt az NB I-ben. Sassá pedig ugyanebben a mutatóban „kétezredes” lett, ráadásul 13 zsinórban játszott meccsel toronymagas listavezető.

A 82. perc, amikor a gólt kaptuk, eddig a mi számunkra volt termékeny időszak, háromszor is ekkor vettük be az ellenfelek kapuját, most először ért utol bennünket a végzett a mérkőzésnek ebben az időszakában. Az összességében harmincadik NB I-es vereségünkből a tizenegyedik volt, ami 0–1-gyel végződött, ezzel továbbra is ez a leggyakoribb eredményünk az élvonalban.


2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (30 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Lucas 28, Rados Protics 27, Bohdan Melnik 25

Legtöbb játszott perc: Lucas 2645, Protics 2510, Melnik 2218

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 28, Protics 27, Gheorghe Grozav, Melnik 23-23

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 27, Protics 24, Melnik 21

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi András, Sztavrosz Cukalasz 12-12, Kovácsréti Márk 11

Legtöbbször becserélve: Tischler Patrik 17, Sassá 16, Gosztonyi 10

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Sassá 13, Jelena Richárd 4, Baranyai Á., Tischler 2-2

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó Dávid, Cornel Ene, Roman Karaszjuk, Lucas, Melnik, Rubus Tamás, Fernando Viana 96-96

A házi góllövőlista: Grozav 7, Tischler 5, Lucas, Gosztonyi 4-4, Claudiu Bumba, Viana 3-3, Anton Kravcsenko, Melnik, Sassá, Cukalasz 2-2, Ene, Nemanja Obradovics, Rubus 1-1

Gólpassz: Grozav, Gosztonyi 5-5, Protics, Melnik 4-4, Kovácsréti, Kravcsenko, Sassá, Cukalasz, Bumba, Lucas, Viana 2-2, Felipe, Tischler, Hej Viktor, Teodorosz Beriosz 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 12 (7+5), Gosztonyi 9 (4+5), Tischler 6 (5+1), Lucas 6 (4+2), Melnik 6 (2+4), Bumba 5 (3+2), Viana 5 (3+2), Kravcsenko 4 (2+2), Sassá 4 (2+2), Cukalasz 4 (2+2), Protics 4 (0+4), Kovácsréti 2 (0+2), Ene 1 (1+0), Obradovics 1 (1+0), Rubus 1 (1+0) Felipe 1 (0+1), Hej 1 (0+1), Beriosz (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (12-15. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 13 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 339 perc (14-18. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 265 perc

Sárga lapok: Protics, Lucas 10-10, Melnik 8, Bumba 6, Hej, Viana 5-5, Beriosz, Cukalasz, Hugo Seco, Grozav, Karaszjuk 4-4, Gosztonyi, Ene 3-3, Tischler, Kravcsenko, Sassá, Szlobodan Szimovics 2-2, Kovácsréti, Mihai Minca, Felipe, Obradovics, Szőr Levente, Dombó 1-1

Kiállítva: Cukalasz, Szimovics, Ene, Kovácsréti 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 63

Összesített mérleg: 63 mérkőzés, 20 győzelem, 13 döntetlen, 30 vereség, 73–89-es gólkülönbség, 73 pont

Összesített hazai mérleg: 31-12-8-11, 41–38, 44

Összesített idegenbeli mérleg: 32-8-5-19, 32–51, 29

Legtöbb mérkőzés: Lucas 59

Legtöbb játszott perc: Lucas 5404

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 59

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 57

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 29

Legtöbbször becserélve: Sassá 31

Legtöbb meccs sorozatban: Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Protics, Grozav 9-9

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 21

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló