Heten – tízszer

2020-09-25 14:13:34
VLA

A péntek kora esti mérkőzéseken fölényes győzelmeket arattak felső korosztályos utánpótlás-csapataink.

A regionális bajnokságban szereplő Várda LA U19-es és U17-es csapatai eddig többnyire fölényes győzelmeket arattak. Pénteken Balmazújvárosban folytatták szereplésüket csapataink, amelyek közül elsőként az U17-esek léptek pályára – és nyertek magabiztosan.4

A VLA U19-es csapatának összecsapása már villanyfényben, szakadó esőben kezdődött. A nagyok is eljutottak öt találatig, de ők éppen fordított koreográfia szerint: az első félidőben szereztek négy gólt, a másodikban egyet.

A lényeg, hogy magabiztosan nyertek a kisvárdai csapatok az előzetesen nehéznek ígérkező mérkőzéseken.


REGIONÁLIS U17 ÉSZAKKELET, 5. FORDULÓ

Balmazújváros FC–Várda LA 0–5 (0–1)

VLA: Végső M. – Nyéki K., Hudan, Szirota, Lukecsa (Scsoka, 73.), Adu (Juhász D., 73.), Bokor (Koszovscsuk, 73.), Puporka, Simon M. (Hricu, 57.), Remenyiczki, Romancsuk (Babics, 65.). Edző: Révész Csaba

Gól: Simon M. (19.), Puporka (50. és 71. – a másodikat 11-esből), Hricu (59.), Bokor (68.)

Révész Csaba: – Meg kellett küzdenünk az elején a játékvezető ténykedésével, ugyanis úgy gondolom, három szabályos gólt vettek el tőlünk. Az is igaz, több helyzetet is kihagytunk, a második félidőben viszont nagyon határozottan és jó mentalitással léptünk pályára, ami azt eredményezte, hogy a gólhelyzeteinket kellő arányban használtuk ki. Összességében megérdemelten nyertünk a kellemtelen stílusú ellenféllel szemben.

REGIONÁLIS U19 ÉSZAKKELET, 5. FORDULÓ

Balmazújvárosi FC–Várda LA 0–5 (0–4)

VLA: Kerekes M. – Kofel (Pataki I.), Riznicsenko, Deniszjuk, Ivancso, Szabó Á. (Rigó R.), Újvári, Honcsar, Lovász M. (Révész Bálint), Czérna, Kócsi (Jene). Edző: Ádámszki Róbert

Gól: Riznicsenko (15. és 39.), Újvári (37.), Czérna (45. és 83.)

Ádámszki Róbert: – Az első félidőben a megbeszéltek szerint játszottunk, ez magabiztos vezetést eredményezett. Szünet után érthetetlen módon visszaesett a teljesítményünk, kapkodóvá vált a játékunk, elkönnyelműsködtük a helyzeteket. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak a magabiztos győzelemhez.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló