Hegedűs húzta el a nótájukat

2020-04-07 08:43:15
Kisvárda FC

Hét éve ezen a napon történt: Idegenbeli siker az előző két kiírás bajnoka közötti mérkőzésen.

A 2012-2013-as bajnoki idénynek címvédőként vágott neki az NB III-ban a Várda SE. Az előző évben megszerzett bajnoki cím ellenére a csapat nem lépett feljebb az NB II-be az akkor még meglévő infrastrukturális nehézségek miatt.

A következő idényre mégsem veszített motivációját a csapat, amit az is mutat, hogy rajt-cél győzelmet aratott a harmadosztály Tisza-csoportjában. A hét éve, 2013. április 7-én, Nagyecseden játszott mérkőzés előtt mégis kisebb hullámvölgybe kerültek a várdaiak, ami annyiból állt, hogy az előző két fordulóban döntetlent játszott a tabellát veretlenül vezetve, a második Cigándot nyolc megelőzve. A nagyecsedi fellépés előtt Cigándon a 16. fordulóban gólnélküli döntetlent ért el a csapat, majd hazai pályán úgy játszott 1–1-es döntetlent a Tiszaújvárossal, hogy Hegedűs Tibor találatát a vendégek a 93. percben egyenlítették ki.

Így érkeztünk el az április 7-i, Nagyecsed elleni mérkőzésig, amely akár rangadó is lehetett volna, hiszen az előző két kiírás bajnoka találkozott. Az Ecsed azonban ezúttal gyengébb szezont futott, edzőváltáson is átesett, a mérkőzést a 12. helyen várta az akkor elég „karcsú” mindössze 14 csapatot felvonultató mezőnyben. A két csapat őszi mérkőzése emlékezetesre sikeredett, a várdaiak nyertek ugyan 2–1-re az akkor még Feczkó Tamás által irányított ecsediek ellen, de szurkolói rendbontás miatt a következő hazai mérkőzést (Ibrány, 1–1) zárt kapuk mellett kellett lejátszani.

Na, de vissza a tavaszi szezonhoz, amely arról is emlékezetes volt, hogy a március 14-i, országot lebénító nagy havazás miatt fordulót is kellett halasztani. Április 7-ére már úgy-ahogy elolvadt a húsvéti hó, így nem volt akadálya a Nagyecsed–Kisvárda mérkőzés megrendezésének. A meccset magabiztosan megnyerték a vendégek, a védő Hegedűs Tibor megőrizte gólerős formáját, hiszen ezen a mérkőzésen ő szerezte az első két találatot, zsinórban már a negyedik olyan mérkőzésen volt eredményes, amelyen a Kisvárda betalált. Az akkor harmincéves védő az Ecsed elleni meccs után nyolc találatnál tartott, és ez a szám a bajnokság végére már nem változott, a tízgólos Bagin Sándor mögött a második helyen zárt a házi góllövőlistán.

A kisvárdai csapat pedig hat fordulóval tíz pontra növelte az előnyét a Nyírbátorral viharos körülmények (négy piros lap) 1–1-es döntetlent játszó Cigánddal szemben. Lehetett készülni az osztályozóra, ami mérföldkőnek bizonyult a klub életében.


2013. ÁPRILIS 7.

2012-2013-AS IDÉNY, NB III TISZA-CSOPORT, 18. FORDULÓ

NAGYECSED RSE–VÁRDA SE 0–3 (0–1)

Nagyecsed, 400 néző, v.: Kiss L.

Nagyecsed: Makó – Szántó Z., Sarkadi G., Éles R., Stier (Varga I., 69.), Ascsillán, Bulyáki A. (Petrohai G., 58.), Doros, Baráth G. (Nyíri, 80.), Marian, Reszler. Edző: Mircea Bolba

Várda SE: Petranics – Lakatos I., Hegedűs T., Oláh D., Tóth Gy. (Farkas M., 6.) – Miskolczi, Kornutjak, Iván A. (Spekker, 81.), Fodor A. – Bagin (Soós T., 69.), Brankovics. Edző: Révész Attila

Gól: Hegedűs T. (0–1) a 8., Hegedűs T. (0–2) a 76., Miskolczi (0–3) a 84. percben


A fotón: Hegedűs Tibor a nagyecsedi mérkőzésen is sokat tett azért, hogy a következő bajnoki idényben már az NB II-ben szerezze a gólokat


Holnapi emlékünk: A büntetőölő kapus újabb bravúrja


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló