Házon belüli továbbképzések

2019-02-27 09:34:40
Kisvárda FC

Az akadémiai edzők elméleti oktatáson vettek részt, majd az U17-es csapatnak bemutatóedzést tartottak.

Elméleti és gyakorlati továbbképzésen vettek részt a Várda Labdarúgó Akadémia edzői. A két részből álló foglalkozást Révész Attila sportigazgató vezette.

„A nagycsapat játékát már egy ideje a klubfilozófiához igyekszünk igazítani, az a terv, hogy ez így legyen az utánpótlásban is – mondta a továbbképzés fontosságáról Révész Attila. – Tapasztaltunk olyat a téli felkészülés során, hogy nem minden edzőnk követte ezt a gondolkodásmenetet, ezért a továbbiakban nagyobb hangsúlyt fektetünk a belső ellenőrzésekre. Az infrastrukturális feltételek teljesen adottak, fontos, hogy szakmailag is előre tudjunk lépni. Egyetlen edzésen nem lehet minden kérdésre kitérni, de a fő irányvonalakat megmutattuk. A hosszabb ideje nálunk dolgozó edzők már pontosan tudják, hogy mi a követendő út, de akadnak olyan szakemberek, akikben tudatosítani kellett az irányelveket. Nem az edzők egyéni érdekeinek kiteljesedése a cél, hanem a klub a legfontosabb, és azt szeretnénk, hogy a gyerekek a fejlődésük során kívülről tudják az alapjátékunkat, hogy minél könnyebb legyen az átmenet egyik korosztályból a másikba. A fő cél az, hogy a rengeteg tehetséges játékos közül minél többen kerüljenek majd a felnőtt csapathoz, ennek érdekében gyakoribbak lesznek az ilyen továbbképzések is.”

A bemutatóedzést ezúttal az U17-es csapattal tartották, ennek a korosztálynak Deák Béla a vezetőedzője.


Fotó: Szabó Sándor


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
2-1
1-0
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-05-19 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk