Havas, jeges – évzárásnak tökéletes

2018-12-15 22:00:28
Kisvárda FC

Újabb extrém időjárási környezetben vívott meccset nyert meg csapatunk, amely zsinórban negyedszer győzte le az MTK-t.

Ahhoz képest, hogy november 3-án még rövidujjúban ültünk a lelátón, az azóta lejátszott hazai meccsek között volt már ködös (az Újpest elleni) és fogvacogtató hidegben rendezett (Puskás Akadémia). Szombat estére újabb extrémitás ütötte fel fejét, megérkezett a hó, a kezdésre éppen olyan mennyiségben, hogy nyomot hagyjon a pályán.

Azt is írhatnánk, hogy az MTK elleni mérkőzésre hómezővé változott a játéktér. Van, akit feldob az ilyen környezet, de egy valamire mindenkinek nagyon kellett vigyáznia. Mégpedig arra, hogy ne hibázzon. A védők óvatossága érthető volt, hiszen végzetes lehetett volna egy megingás, főleg, hogy megállni sem volt egyszerű, hát még elindulni.

A kezdeti MTK mezőnyfölény után felbátorodott, és helyzeteket dolgozott ki a Várda: Sassá ziccerfejesét védte a vendégek kapusa, Horváth Zoltán pedig jobbról keresztbelőtte a labdát a kapu előtt. A gól nélküli első félidő után a másodikat Brana Ilics szólója, és Artem Kicsak által védett lövése vezette fel, aztán az MTK percei következtek Torghelle Sándor helyzetével és Jevhen Szelin kapufájával. Egyre nagyobb szerepük lett a szögleteknek, amelyekből Horváth Zoltán és Baki Ákos is veszélyeztetett. Aztán megszületett a gól, Ilics a második nagy lehetőségét már gólra váltotta. A hajrában őrizte előnyét a Várda, és mivel sikerrel tette,zsinórban negyedszer győzte le az MTK-t, jöhetett a tiszteletkör a lelkes szurkolók előtt, pacsizással, fotózással.

Mert bár a Diósgyőr paksi győzelmével nem sikerült elmozdulni a kieső helyről, de elmondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó! Él a remény, hogy tavasszal sikerüljön kiharcolni a megkapaszkodást!


OTP BANK LIGA: 18. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 1–0 (0–0)

Kisvárda, 1175 néző, v.: Radványi (Ring, Márkus T.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Ilics (Negrut, 93.), Milevszkij (Gosztonyi, 80.), Sassá (Protics, 90.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

MTK: Kicsak – Katona M., Baki, Pintér Á., Szelin – Vass Á. – Gera D. (Farkas B., 77.), Vogyicska (Lencse, 79.), Bognár I., Schäfer – Torghelle. Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Ilics (1–0) a 77. percben

A gól története

77. perc: A felperdülő labdát Horváth Zoltán fejelte tovább, Ilics lecsapott rá, és Baki, Szeli valamint Kicsak közül 12 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte, 1–0.

Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló