Hátrányból kovácsoltak előnyt

2018-06-14 06:36:23
Kisvárda FC

A Várda LA U17-es csapata remek meccset vívott az osztályozó első mérkőzésén.

Kétgólos előnybe került a Várda LA U17-es csapata a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó számára első oda-visszavágós párharcának első mérkőzésén. Pedig a hazai találkozón – amelyen több százan buzdították a csapatot a vérkerti sporttelep centerpályáján – a vendég Budai FC jutott előnyhöz, egy feleslegesen összehozott tizenegyes után.

Még szünet előtt sikerült egyenlíteni Lövei Ádám remek ballábas lövésével, az így kapott lendülettel pedig a második félidő elején újabb két gólt szerzett a VLA: Gyüre Tamás előbb 15 méterről pókhálózta ki a bal felső sarkot, majd szép egyéni akciót fejezett be közeli lövéssel.

A megszerzett kétgólos előnyt nem sikerült növelni, de legalább sikerült megtartani, hogy elég lesz-e a továbbjutáshoz, az majd a szombati visszavágón kiderül.

U17 III. osztály, rájátszás, 2. forduló, 1. mérkőzés

Várda LA–Budai FC 3–1 (1–1)

VLA: Kalai – Avetisyan (Ötvös Sz., 72.), Rubish, Biró R., Vasas M. – Szántó L. (Köblös, 72.) – Lusánszki (Severnyov, 72.), Szőr, Koszta Z. (Kovics, 56.), Lövei (Illés G., 82.) – Gyüre

Gól: Lövei (40.), Gyüre (57. és 62.), illetve Nagy Zs. (11-esből, 34.)

Oláh Dávid edző: – Picit megilletődötten kezdtük a mérkőzést, amit tetőzött egy összehozott büntető. A hátrány után fegyvertény, hogy szünetig egyenlíteni tudtunk, majd a szünetben szerkezetet is váltottunk, és a második félidei játékunk alapján megérdemelten nyertünk, és szereztünk előnyt a visszavágóra


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
0-2
0-0
Ferencvárosi TC
Kisvárda
2018-08-12 11:13
bajnoki mérkőzés
Master Good
Kiemelet támogatónk