Hatodszor, de először Várdán

2020-02-28 16:00:24
Kisvárda FC

Csak legutóbb született döntetlen, amikor ő vezette a meccsünket.

A 242. NB I-es mérkőzése közül a hatodik lesz, amit a Kisvárda Master Good csapatának vezet Andó-Szabó Sándor – ő lesz ugyanis a szombati Paks elleni mérkőzésünk dirigense. A 40 éves játékvezető munkáját Márkus Tamás és Horváth Róbert oldalvonali, Iványi Zoltán és Radványi Ádám alapvonali asszisztensként segíti, a tartalékjátékvezető pedig Punyi Gyula lesz.

Igaz, hogy hatodszor vezet csapatunknak Andó-Szabó, de Kisvárdán, játékvezetőként NB I-es mérkőzésen most először láthatjuk. A korábbi ötből három meccset elvesztettünk (2018 ősz: Újpest 0–1; 2019 tavasz: Paks 0–1; 2019 ősz: DVSC 1–4), egyet megnyertünk (2019 tavasz: Puskás Akadémia 4–0), a legutóbbin, február 5-én Zalaegerszegen pedig döntetlen (1–1) született. Vagyis, Paks elleni meccset is vezetett már nekünk.

Szombattól kezdve Andó-Szabó Sándor lesz a második legtöbbet foglalkoztatott játékvezető NB I-es Kisvárda-mérkőzéseken, az élen hét meccsel Solymosi Péter áll. Az Andó-Szabó által dirigált meccseken 6–7 a gólkülönbségünk, egy-egy tizenegyest ítélt a javunkra (a Puskás Akadémia ellen belőttük) és ellenünk (az Újpest kihagyta), az egyetlen piros lapot a Puskás Akadémia otthonában osztotta ki a hazaiak játékosának, Sós Bencének. A mindenkori ellenfeleknek felmutatott 12 sárga lap mellett bennünket 16-szor figyelmeztetett, a legtöbbször Rados Proticsot – négyszer.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-09-27 15:45
OTP Bank Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk