Háromszor is egyforma

2019-10-31 15:54:12
Kisvárda FC

Csapatunk eddigi Diósgyőr elleni mérkőzései az NB I-ben – VIDEÓK IS

Egyhangúan alakult eddig mindhárom mérkőzésünk, amelyet a szombati házigazdánk, a Diósgyőri VTK ellen játszottunk az NB I-ben: mindhárom 1–1-es döntetlent hozott. Ráadásul úgy, hogy rendre a miskolciak vezettek, és a Kisvárdának kellett egyenlítenie. A három, ellenünk szerzett diósgyőri gólból kettő is öngól volt – tavaly decemberben Horváth Zoltán, idén áprilisban Lucas vette be Felipe kapuját. Ezeket a kényes helyzeteket is jó lenni elkerülni a minél jobb szombati eredmény érdekében.


A Diósgyőri VTK elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 3 mérkőzés, 3 döntetlen, 3–3-as gólkülönbség

Hazai pályán: 2-0-2-0, 2–2

Idegenben: 1-0-1-0, 1–1

Gólszerzőink: Vári, Sassá, Hugo Seco 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Felipe, Melnik, Lucas, Protics, Gosztonyi Karaszjuk, Ilics, Horváth Z. 3-3, illetve Sesztakov, Brkovics, Tajti, Vernes 3-3


A Diósgyőri VTK elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában

2018-2019

6. FORDULÓ

2018. augusztus 25.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 1–1 (0–1)

Kisvárda, 2137 néző, v.: Szőts (Ring, Szert – Erdős, Urbán E.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Vári B., Ene, Anderson Pico – Lucas, Protics (Mitosevics, 59.) – Gosztonyi (Sassá, a szünetben), Misic (Karaszjuk, 83.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

DIÓSGYŐR: Antal B. – Sesztakov, Brkovics, Karan, Nagy T. – Tajti – Tóth Barnabás, Vernes (Joannidisz, 68.), Bárdos (Forgács, 78.), Makrai (Hasani, a szünetben) – Mihajlovics. Vezetőedző: Fernando Fernández

Gólszerző: Mihajlovics (0–1) a 41., Vári B. (11-esből, 1–1) az 51. percben

A mérkőzés összefoglalója:

17. FORDULÓ

2018. december 8.

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)

Miskolc, 2513 néző, v.: Berke (Szert, Horváth R. – Bogár, Molnár A.)

DIÓSGYŐR: Bukrán – Sesztakov, Brkovics, Karan (Tóth Barnabás, 85.), Tamás M., Juhar – Szabó B. (Mihajlovics, 57.), Márkvárt, Tajti – Hasani, Vernes (Bacsa, 73.). Vezetőedző: Fernando Fernández

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Protics – Lucas, Karaszjuk – Ilics (Izing, 90.), Milevszkij (Melnik, 55.), Sassá (Gosztonyi, 74.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Horváth Z. (öngól, 1–0) a 14., Sassá (1–1) a 32. percben. Kiállítva: Lukjancsuk az 51. percben

A mérkőzés összefoglalója:

28. FORDULÓ

2019. április 13.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 1–1 (0–1)

Várkerti Stadion, 2850 néző, v.: Vad (Albert I., Vígh-Tarsonyi – Bogár, Csonka B.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk (Hugo Seco, 74.), Lucas – Gosztonyi (Horváth Z., 76.), Cukalasz, Grozav (Negrut, 83.) – Ilics. Vezetőedző: Dajka László

DIÓSGYŐR: Antal B. – Sesztakov, Polgár K., Brkovics, Tamás M., Juhar – Szabó B., Márkvárt D., Tajti (Mazalovic, 57., Vernes, 71.) – Prosser, Hasani (B. Mihajlovics, 91.). Vezetőedző: Fernando Fernández

Gólszerző: Lucas (öngól, 0–1) a 20., Hugo Seco (1–1) a 91. percben

A mérkőzés összefoglalója:



Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló