Három gól jó kapuba, egy rosszba

2020-01-23 11:01:16
Kisvárda FC

Ez történt eddig a Mezőkövesd elleni mérkőzéseken – VIDEÓK is

Ahogy a tavalyi bajnokságban, a mostani kiírásban is egyszer látogatunk Mezőkövesdre, újra télvíz idején. Egy éve február 23-án utaztunk a Matyóföldre, most egy hónappal korábban, január 25-én.

Akkor 2–2-es döntetlen született, majd a május 19-i mérkőzésen hazai pályán 2–1-es győzelemmel sikerült bebiztosítani a bennmaradást. A két meccsen összesen három gólt szerzett Sztavrosz Cukalasz, aki ezzel a párharc gólkirályának számít. Sőt, igazából négyszer volt eredményes, de egyszer „rossz” kapuba talált be, és öngólt vétett. Az őszi meccsnek is Cukalasz volt az egyik főszereplője, amikor a szünetben a kövesdiek játékosával, Karnyickival együtt kiállították.

2018 októberében a két csapat kisvárdai mérkőzésén még a mezőkövesdiek kapuját védte Dombó Dávid, aki azóta már a mi játékosunk.


MÚLTIDÉZŐ


A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 4 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 6–7-es gólkülönbség

Hazai pályán: 3-1-0-2, 4–5

Idegenben: 1-0-1-0, 2–2

Gólszerzőink: Sztavrosz Cukalasz 3, Vári Barnabás, Anton Kravcsenko, Tischler Patrik 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Felipe, Lucas, Sassá, Karaszjuk 4-4, illetve Pillár, Vadnai, Cseri T. 4-4


A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2018-2019


11. FORDULÓ

2018. október 20.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (1–0)

Várkerti Stadion, 1910 néző, v.: Iványi Z. (Medovarszki, Albert I. – Szőts, Vad)

KISVÁRDA: Felipe – Izing, Ene, Vári B. – Lucas – Melnik (Sassá, 81.), Karaszjuk (Misic, 73.), Protics (Negrut, 87.), Anderson Pico – Horváth Z., Ilics. Vezetőedző: Dajka László

MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas D., Pillár, Szalai A., Vadnai – Szeles, Mevoungou – Molnár G. (Silye, 87.), Vajda S., Cseri T. (Meszhi, 86.) – Drazsics (Koszta, 63.).

Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Vári B. (1–0) a 13., Molnár G. (1–1) a 66., Molnár G. (1–2) a 79. percben

A mérkőzés összefoglalója:

22. FORDULÓ

2019. február 23.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–2)

Mezőkövesd, 1014 néző, v.: Solymosi (Berettyán, Varga G. – Szilasi, Csonka B.)

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Vadnai, Szalai A., Pillár, Silye – Meszhi, Bertus – Pekár, Cseri T. (Koszta, 87.), Molnár G. – Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Ilics, 64.), Cukalasz, Grozav (Beriosz, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 69.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Cukalasz (0–1) a 9., Kravcsenko (0–2) a 14., Cseri T. (11-esből, 1–2) a 24., Cukalasz (öngól, 2–2) a 63. percben

A mérkőzés összefoglalója:

33. FORDULÓ

2019. május 19.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (1–0)

Várkerti Stadion, 3385 néző, v.: Kassai V. (Ring, Albert I. – Farkas Á., Csonka B.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Hugo Seco, 67.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 83.) – Horváth Z. (Ilics, 57.). Vezetőedző: Dajka László

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Katanec, Vadnai (Vajda S., 77.) – Szeles, Iszlai – Pekár, Cseri T. (Molnár G., 60.), Moutari – Drazsics (Dragóner, a szünetben). Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Cukalasz (1–0) a 26., Cukalasz (2–0) az 59., Dragóner (2–1) a 87. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

6. FORDULÓ

2019. szeptember 14.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (0–1)

Várkerti Stadion, 2520 néző, v.: Bognár T. (Buzás, Medovarszki J. – Berke, Pillók)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik (Hej, 84.), Kravcsenko, Ene, Protics – Karaszjuk (Bumba, 71.), Lucas – Sassá (Tischler, a szünetben), Cukalasz, Kovácsréti – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Neszterov, Silye (Vadnai, 53.) – Karnyicki, Berecz Zs. – Cseri T. (Takács T., 88.), Nagy D. (Bertus, a szünetben), Vajda S. – Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Zivzivadze (0–1) a 12., Tischler (1–1) a 48., Zivzivadze (1–2) a 63. percben

A mérkőzés összefoglalója:


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk