Hárman is háromszáz felett

2019-11-26 07:47:05
Kisvárda FC

Belső védőnk valamennyi fórumon bekerült a forduló válogatottjába – de mások is érintettek.

A legobjektívebben az InStat elemző rendszer állítja össze a forduló válogatottját, hiszen a mérőszámok alapján alakul ki, hogy kik voltak az adott játéknap legjobbjai. Ezért is kell megbecsülni, hogy ezen a fórumon három kisvárdai futballista is bekerült a 13. forduló csapatába.

Felipe kapus 301-es értékindexszel, Anton Kravcsenko 307-es mutatóval, míg Gheorghe Grozav 304-gyel lett tagja az álomcsapatnak. Megjegyzendő, a Kisvárdán kívül egyetlen csapat sem delegált három focistát a válogatottba, amely tehát az InStatnál így fest: Felipe (Kisvárda Master Good) 301 – Lovrencsics G. (Ferencváros) 342, Kravcsenko (Kisvárda Master Good) 307, Kálnoki Kis (Bp. Honvéd) 325, Silye (Mezőkövesd) 316 – Gyurcsó (Puskás Akadémia) 359, Isael (Ferencváros) 330, Knezevic (Puskás Akadémia) 334, Cseri T. (Mezőkövesd) 357 – Grozav (Kisvárda Master Good) 304, Tabakovic (Diósgyőr) 297.

Az egyes kategóriákban is több játékosunk került be az első öt közé. Sassá lett a forduló ötödik legjobb párharcozója, miután kilencet is megnyert a 16-ból. A kulcspasszok terén Grozav ötös holtversenyben végzett az élen, miután Josip Knezevichez (Puskás Akadémia), Cseri Tamáshoz, Isaelhez és Armin Hodzichoz (Mol Fehérvár FC) hasonlóan kettes értékkel zárt. Az elszenvedett szabálytalanságok kategóriában az első öt közé került egyedüli védő Kravcsenko volt, aki öt kiharcolt faulttal a honvédos Davide Lanzafeméval holtversenyben (a szerzett gólok terén is egyformán zártak a hévégén…) lett harmadik. Szombaton aztán egymást is faraghatják a Kisvárda–Honvéd összecsapáson…

A csakfoci.hu szakportál nem először (nem is másodszor vagy harmadszor…) válogatta be a forduló legjobbjai közé Kravcsenkót. Ezen a fórumon a másik kisvárdai „válogatott”, Sztavrosz Cukalasz a kispadra került, görög középpályásunk a portál szerint a forduló cseréje lett.

A csakfoci.hu válogatottja: Danilovics (Diósgyőr) – Sesztakov (Diósgyőr), Kravcsenko (Kisvárda Master Good), Aliji (Bp. Honvéd) – Berecz Zs. (Mezőkövesd), Márkvárt (Diósgyőr) – Isael (Ferencváros), Knezevic (Puskás Akadémia), Gyurcsó (Puskás Akadémia) – Boli (Ferencváros), Tabakovic (Diósgyőr). A forduló cseréje: Cukalasz (Kisvárda Master Good). A forduló edzője: Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia).

A kisvárdaiak beválogatását így indokolja a portál:

Anton Kravcsenko: „Keményen, határozottan oldotta meg a védekező feladatát. Emellett bátran ment előre a támadásokat segíteni, egy ilyen akció után szerezte meg a kisvárdaiak három pontot érő gólját, miután a védőket és a kapust is megelőzve közelről a hálóba helyezett.”

Sztavrosz Cuakalasz: „Váratlan időpontban, már a 27. percben pályára kellett lépnie Bumba sérülése miatt, a görög légiós pedig jól szállt be. Az első félidő vége előtt közel 40 méteres, remek labdával hozta helyzetbe Grozavot, de ezen felül is hasznos tagja volt csapatának.”

Anton Kravcsenko a Nemzeti Sportnál is bekerült a forduló válogatottjába, amely így néz ki: Danilovics (Diósgyőr) – Sesztakov (Diósgyőr), Kravcsenko (Kisvárda Master Good), Hadzsiev (Puskás Akadémia) – Stieber Z. (Zalaegerszeg), Márkvárt D. (Diósgyőr), Knezevic (Puskás Akadémia), Berecz Zs. (Mezőkövesd), Isael (Ferencváros) – Boli (Ferencváros), Gyurcsó (Puskás Akadémia).


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk