Győzelmek a maguk pikantériájával

2020-03-31 07:55:53
VLA

Helyzetjelentés az U14 háza tájáról: Ennél több pontot a három mérkőzésen nem szerezhettek volna.

Hazánkban és szinte a világ összes országában a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel szünetel a sportélet, így a „kényszerpihenő” ideje alatt lehetőség nyílik a visszatekintésekre, értékelésekre. Ebben a minisorozatban az élvonalban újoncként szereplő középső szekciós csapataink (U14 és U15) tavaszát, valamint aktuális helyzetét vesszük górcső alá a vezetőedzők segítségével.

A Várda LA U14-es csapata jelenleg a tabella 5. helyén áll 40 megszerzett ponttal, 11 pont a lemaradása az első helyezett Puskás Akadémia FC mögött, de csapatunk a KTE elleni elhalasztott mérkőzés miatt egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A fiúk remekül kezdték a tavaszt, hiszen a felfüggesztésig lejátszott három találkozójukból a maximálisan megszerezhető kilenc pontot gyűjtötték be.

„Természetesen elégedett vagyok, mivel mindhárom mérkőzést sikerült megnyernünk, de mind a három mérkőzésnek megvolt a maga pikantériája. Az első mérkőzésen a Paks ellen extrém kevesen voltunk, ugyanis influenzajárvány tizedelte a csapatot, ennek ellenére magabiztosan, kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. A második mérkőzésen, hazai pályán az Újpest ellen emberhátrányban sikerült a győztes gólt megszereznünk, és kettős emberhátrányban megtartanunk. A harmadik mérkőzésen a Mol Fehérvár ellen pedig megnyert mérkőzést tettünk magunk számára nehézzé, és csak a rendes játékidő utolsó percében sikerült megszereznünk a győzelmet” – nyitotta mondanivalóját Deák Béla vezetőedző.

A sikeres tavaszi teljesítményt bizonyítja, hogy U14-es csapatunk a hibátlan mérleg mellett kilenc rúgott és mindössze négy kapott gólnál jár ebben a naptári évben.

„A sikeresség kulcsa az a játékosok egyéni képességében, az elvégzett munkában és a játékosok megalkuvás nélküli hitében, nagyon erős mentalitásában rejlik.” – folytatta gondolatmenetét a mester.

Nem jött jókor a gárdának a hír a bajnokság „befagyasztásáról”, hiszen kitűnő formában gyűjtögették a pontokat, hétről hétre keményen dolgoztak a sikeresség érdekében, de az élet sajnos közbeszólt.

„Nem ért váratlanul bennünket a döntés ebben a rendkívüli helyzetben ez a legracionálisabb megoldás, tiszteletben kell tartanunk a döntéshozók akaratát és csak közös összefogással tehetünk a vírusnak a megállításának érdekében.” – vélekedett a kialakult helyzetről Deák Béla.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden szempontból új és speciális a mostani helyzet, de ahogyan az oktatásban is egyedi megoldással (távoktatással) próbálják megoldani a képzést és kerülni a személyes kontaktus, így a sportban sincs ez másképp, az eddigiekhez képest rendhagyó módon eddzenek és tartják a kapcsolatot a vezetőkkel.

„A játékosok személyre szabott egyéni edzésterv alapján készülnek, a kapcsolattartás formái azok természetesen különböző platformokon történnek – Facebook-csoportban, Messengeren keresztül tartjuk velük a kapcsolatot – és az elvégzett munkát igyekszünk a legmagasabb szinten kontrollálni. Még egyszer hangsúlyozom, nagyon jó mentalitású társaságról van szó, megvan bennük a feladat iránti elkötelezettség, és akkor is dolgoznak, ha mi ezt nem látjuk, szám szerint ötvennégy darab videót küldtek el az elmúlt tíz napban hozzám, ami ékes bizonyítéka annak, hogy remek munkát végeznek otthon is.” – ecsetelte az aktuális helyzetet a vezetőedző.

Tehát hozzáállás és mentalitás jeles, mind a játékosok, mind a vezetők részéről. Az pedig, hogy mikor és milyen formában lesz folytatás a bajnokságot illetően, azt csak a döntéshozók tudják, de amennyiben a jelenlegi szezon folytatására kerül a sor, akkor a VLA U14-es csapata a megkezdett úton igyekszik majd tovább haladni a célok elérése érdekében.

„Amikor elindultunk ebben a bajnokságban, akkor ugyebár a vezetőség részéről az a cél fogalmazódott meg, hogy egyértelműen bent kell maradni – ugye itt az U14-es és az U15-ös csapat összesített eredménye számít. Azt gondolom, hogy már novemberre elértük ezt a minimális célkitűzést, és a két csapat szerzett annyi pontot, ami már novemberben is elegendő lett volna a biztos bent maradáshoz, de evés közben jön meg az étvágy. Azt gondolom, hogy utánpótlás szinten nem elsődleges az eredmények hajszolása, természetesen minden mérkőzést meg akarunk nyerni, és ez a továbbiakban is így lesz, de a mutatott játékban csapatszinten és egyénenként is szeretnénk a legmagasabb szintre eljutni, és eljuttatni oda a játékosokat. Érmes helyezést szeretnék elérni a csapattal, szeretném őket a dobogóra vezérelni, és ennek rendelünk alá mindent” – ezzel zárva le gondolatait és a beszélgetést Deák Béla vezetőedző.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-09-27 15:45
OTP Bank Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk