Gól a jubileumra

2020-06-25 19:09:59
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 32. forduló után: Brazil játékosunk emlékezetessé tette az ötvenedik mérkőzését.

Micsoda jubileum volt és milyen lehetett volna!

Brazil támadónk, Sassá az 50. NB I-es mérkőzésén jutott lehetőséghez kisvárdai színekben, és a jubileumot góllal tette emlékezetessé. Ami lehetett volna győztes, sőt bennmaradást érő találat is. Utóbbira a jelek szerint az utolsó fordulóig kell várni, az sem baj, ha Sassá szerzi, szélsőnk egyébként is jegyzett már gólt a miskolci stadionban.

Rubus Tamás az első gólpasszát és az első sárga lapját könyvelte el kisvárdai színekben, Sztavrosz Cukalasz pedig a mostani bajnokságban játszott meccseket és a kezdőcsapatban szereplés kapcsán kapaszkodott fel a dobogóra – holtversenyben a meccset sérülés miatt kihagyó Bohdan Melnik mellé.

Az 1–1-es döntetlenekből ez volt a kilencedik, ezzel a 0–1-eket követően ez a második leggyakoribb eredményünk az NB I-ben. Ha marad az 1–0, akkor most abból lenne a nevünk mellett kilenc.


2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (32 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Lucas 30, Rados Protics 29, Bohdan Melnik, Sztavrosz Cukalasz 26-26

Legtöbb játszott perc: Lucas 2838, Protics 2701, Melnik 2247

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 30, Protics 29, Melnik, Cukalasz 24-24

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 29, Protics 25, Melnik 21

Legtöbbször lecserélve: Cukalasz 13, Gosztonyi András 12, Kovácsréti Márk 11

Legtöbbször becserélve: Tischler Patrik 19, Sassá 18, Gosztonyi 10

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Sassá 15, Tischler 4, Dombó Dávid, Cukalasz, Cornel Ene, Kovácsréti, Lucas, Protics, Rubus Tamás 3-3

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Dombó, Lucas, Rubus 289-289

A házi góllövőlista: Grozav 7, Tischler 5, Lucas, Gosztonyi 4-4, Claudiu Bumba, Fernando Viana, Cukalasz, Sassá 3-3, Anton Kravcsenko, Melnik 2-2, Ene, Nemanja Obradovics, Rubus, Kovácsréti 1-1

Gólpassz: Grozav, Gosztonyi, Protics 5-5, Melnik 4, Cukalasz 3, Kovácsréti, Kravcsenko, Sassá, Bumba, Lucas, Viana 2-2, Felipe, Tischler, Hej Viktor, Teodorosz Beriosz, Rubus 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 12 (7+5), Gosztonyi 9 (4+5), Tischler 6 (5+1), Lucas 6 (4+2), Cukalasz 6 (3+3), Melnik 6 (2+4), Bumba 5 (3+2), Viana 5 (3+2), Sassá 5 (3+2), Protics 5 (0+5), Kravcsenko 4 (2+2), Kovácsréti 3 (1+2), Rubus 2 (1+1), Ene 1 (1+0), Obradovics 1 (1+0), Felipe 1 (0+1), Hej 1 (0+1), Beriosz (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (12-15. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 0 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 339 perc (14-18. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 8 perc

Sárga lapok: Lucas 11, Protics 10, Melnik 8, Hej 7, Bumba 6, Viana 5, Beriosz, Cukalasz, Hugo Seco, Grozav, Karaszjuk 4-4, Gosztonyi, Ene, Szlobodan Szimovics, Sassá 3-3, Tischler, Kravcsenko 2-2, Kovácsréti, Mihai Minca, Felipe, Obradovics, Szőr Levente, Dombó, Rubus 1-1

Kiállítva: Cukalasz, Szimovics, Ene, Kovácsréti 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 65

Összesített mérleg: 65 mérkőzés, 21 győzelem, 14 döntetlen, 30 vereség, 76–91-es gólkülönbség, 77 pont, 1,1846 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 32-12-9-11, 42–39, 45, 1,40625 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 33-9-5-19, 34–52, 32, 0,969696 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Lucas 61

Legtöbb játszott perc: Lucas 5597

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 61

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 59

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 29

Legtöbbször becserélve: Sassá 33

Legtöbb meccs sorozatban: Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Protics 10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 22

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk