Fiataljaink nemzetközi programja

2020-02-17 12:45:44
VLA

Hazai parketten tornagyőztes lett a csapatunk és különdíjakkal is gazdagodtunk a hétvégén.

A Várda LA gyermek szekciójában három korosztályunk volt érintve a hétvégi nemzetközi teremtornákon.

A VLA U10-es (2010-es születésűekből álló) csapata a Várda-kupa téli teremsorozat záró tornáján indult, két csapattal, és a Pirosak meg is nyerték a viadalt. A Fehérek is nagyszerűen játszottak, pici odafigyeléssel, és szerencsével a negyedik helynél is előrébb végezhettek volna.A torna legjobb kapusa Száraz Adrián lett, aki mezőnyjátékosként véd rendszeresen a kisvárdai csapatban. (A tornán résztvevő két kisvárdai csapat közös képe látható a borítófotón.)

U9-eseseink (2011-es korosztály) Kassára látogattak, és bár a csatárjátékunk parádés volt, és Csendes Zsolt (15 góllal!)gólkirály lett, a kapott gólok száma sajnos nem tette lehetővé a jobb szereplést. Fiataljaink a negyedik helyen zártak a szlovák riválisok alkotta mezőnyben.

A legkisebbek, vagyis az U8-asok (2012-es korosztály) a román határmenti Nagykároly felé vették az irányt, ahol szintén teremtorna várt rájuk. Több próbajátékos is a csapattal tartott, és végül vegyes eredmények születtek. A játékra nem lehetett panasz, de a szerencsével hadilábon állt a végül ötödik helyen végzett csapatunk.

EREDMÉNYEK

U10-es korosztály. Várda-kupa teremtorna, Kisvárda. A végeredmény: 1. Várda LA Piros, 2. Plimob Sighet (román), 3. Sdjussor Ungvár Fehér (kárpátaljai), 4. Várda LA Fehér, 5. Sdjussor Ungvár Kék (kárpátaljai), 6. FC Kassa (szlovák), 7. FK Munkács Fekete (kárpátaljai), 8. FK Munkács Piros (kárpátaljai)

U9-es korosztály. Teremtorna, Kassa (Szlovákia). A végeredmény: 1. FC Kosice Kék, 2. Spisska Nov Ves, 3. Bardejov, 4. Várda LA, 5. Juventus Kosice, 6. FC Kosice Sárga

U8-as korosztály. Teremtorna, Nagykároly (Románia). A végeredmény: 1. Érmihályfalva, 2. Kinder Carei A, 3. Nyírbátor, 4. Kinder Carei B, 5. Várda LA, 6. Viitorul Sighet


U12-es (2008) korosztály

Nem teremtornán, hanem a bajnoki felkészülést szolgáló edzőmeccsen, ugyancsak Kassán járt az U12-es csapatunk. A házigazda elleni mérkőzést 3–0-ra elvesztették a mieink, és nem magyarázkodás, csupán ténymegállapítás, hogy egy évvel idősebbek, tehát 2007-es születésűekből álló csapat ellen játszottunk, ráadásul az ebben a korosztályban a szlovákok szabályrendszere szerint, amelyben nincs les. Mindhárom gólt olyan szituációból kaptuk, amely a magyar szabályok szerint les lett volna.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló