Felcsúti erőfelmérő

2019-10-17 20:05:30
Kisvárda FC

A monstre hétvégi programban mind a 11 bajnoki rendszerben szereplő kisvárdai csapat pályára lép.

Péntektől keddig tart a kisvárdai csapatok futballvíkendje. A sort az U19-esek és az U17-esek nyitják, akik szomszédvári meccsen fogadják a cigándi alakulatokat – a győzelem megalapozott reményében.

Mire kedden 17 órától az U16-os lányaink is sorra kerülnek a sereghajtó Gesztely elleni mérkőzésen, addigra valamennyi kisvárdai csapat letudja az aktuális fellépését. A felnőttek közül az NB I-esek szombaton Kaposváron, a megye egyesek vasárnap Újfehértón lépnek fel. Nagy a várakozás az élvonalbeli középső korosztályaink felcsúti fellépései előtt. Az U15-ösöknél a mezőny három nyeretlen csapata közül játszik kettő egymás ellen, míg az U14-esek százszázalékos mérleggel várják a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzést.

Ugyancsak utaznak a „kicsik”, az U13-asok és az U12-esek is szeretnék folytatni jó szereplésüket Balmazújvárosban.

A lányok közül a hazai pályán szereplő U16-osokról már volt szó, az U19-esek és az U14-esek idegenbe, Nyíregyházára, illetve Miskolcra látogatnak.


A kisvárdai futballcsapatok mérkőzései a következő napokban


OTP BANK LIGA, 9. FORDULÓ

Szombat, 17.00: Kaposvári Rákóczi FC (12.)–Kisvárda Master Good (6.)


TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY, 11. FORDULÓ

Vasárnap, 14.00: Újfehértó SE (10.)–Kisvárda Master Good II (12.)


MLSZ U19 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 8. FORDULÓ

Péntek, 17.00: Várda LA (1.)–Cigánd SE (12.)


MLSZ U17 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 8. FORDULÓ

Péntek, 15.00: Várda LA (2.)–Cigánd SE (10.)


MLSZ U15 I. OSZTÁLY, 9. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Puskás Akadémia FC (4.)–Várda LA (2.)


MLSZ U14 I. OSZTÁLY, 9. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Puskás Akadémia FC (3.)–Várda LA (1.)


MLSZ U13 I. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ

Vasárnap, 11.00: Balmaz FC-Olasz FS (5.)–Várda LA (2.)


MLSZ U12 I. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ

Vasárnap, 11.00: Balmaz FC-Olasz FS (6.)–Várda LA (3.)


LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 6. FORDULÓ

Vasárnap, 11.00: Nyírség NSC (2.)–Várda LA (5.)


LÁNY U16 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 6. FORDULÓ

Kedd, 17.00: Várda LA (4.)–Gesztelyi FCE (8.)


LÁNY U14 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 6. FORDULÓ

Vasárnap, 13.00: DVTK (6.)–Várda LA (3.)


A fotón: A Várda LA U14-es csapata százszázalékos mérleggel utazik Felcsútra


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló