Ezt várja az ellenfél edzője a meccstől

2018-12-07 15:12:02
Kisvárda FC

A Diósgyőri VTK-nál megtartották a szokásos, mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót.

A Diósgyőri VTK újabb sajtóeseményén a hétvégi NB I-es bajnoki volt a porondon, azon csapatunk, a Kisvárda Master Good lesz az ellenfél. A szombaton 17 órakor kezdődő alsóházi rangadó előtt Fernando Fernández (a dvtk.eu fotóján jobbra), a DVTK edzője így fogalmazott:

„Az elmúlt héthez hasonlóan most is egy közvetlen vetélytárssal találkozunk, és a bennmaradásért vívott harcban számunkra rendkívül fontosak a Kisvárda, a Haladás és a PAFC elleni találkozók. A Kisvárda kerete jelentősen átalakult a nyáron, átestek egy edzőváltáson is. A védekezésük rendkívül szilárd, és a támadósorban is rendelkeznek olyan labdarúgókkal, akik veszélyesek tudnak lenni. Hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok, mint a kisvárdai volt, ahol egy pontot szereztünk. Mindent megteszünk, hogy folytatni tudjuk az elmúlt hetek jó sorozatát, most szombaton is három pontot akarunk szerezni. Maximális, és a mérkőzés elejétől végéig tartó koncentrációra van szükségünk, és számítunk hűséges szurkolóink támogatására is.”


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk