Ezt várja az ellenfél edzője a meccstől

2018-10-28 12:44:54
Kisvárda FC

A Mol Vidi szakvezetője, Marko Nikolics így nyilatkozott a hivatalos klubhonlapon a vasárnap 17 órakor kezdődő kisvárdai bajnokiról.

„Biztosan egészen más lesz ez a találkozó, mint a nyári, hiszen jobb formába került azóta a Kisvárda, ráadásul most hazai pályán fogadnak minket. Nagyon tapasztalt és minőségi kerettel csapunk majd össze Kisvárdán, ahol a saját szurkolóik támogatása mellett mindent megtesznek majd a hazaiak azért, hogy jó eredményt érjenek el. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk ma. Csütörtök este nagyon jó meccset játszottunk Görögországban, azt követően még az éjjel hazautaztunk, tegnap pedig egy hosszú buszozás után érkeztünk meg Kisvárdára. Mindent megettünk azért, hogy megfelelő regenerációt végezzenek a játékosok, valamint várhatóan lesz némi rotáció is a kezdőben, de azért nem túl sok, hiszen nagyon komolyan vesszük ezt a találkozót is. Jó formában vagyunk, de korábban megtörtént, hogy győzelmek és a Chelsea elleni jó játék után vereséget szenvedtünk az MTK ellen. Most azok a kihagyások nem történhetnek meg, amelyek eldöntötték azt a meccset, ehelyett a pályán igazolnunk kell, hogy továbbra is jó formában vagyunk. Bízom benne, hogy azok az emberek, akik Európa Ligában szurkolnak nekünk, mögöttünk állnak a hazai bajnokságban is. Nagyon fontos üzenet az a játékosoknak, hogy nem csak Európában, hanem itthon is támogatják őket" – vélekedett Marko Nikolics.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló