Ez most „a” keleti rangadó

2018-09-28 06:53:38
Kisvárda FC

Nem kell messzire utazni: szombaton Debrecenben játszik a Kisvárda Master Good.

Ez most az NB I „legkeletibb” mérkőzése: Debreceni VSC–Kisvárda Master Good.

Talán még a rangadó jelző sem túlzó, hiszen a házigazda DVSC stabilan, jól teljesít a mostani bajnokságban, a Kisvárda pedig feljövőben van, legutóbbi négy bajnokiján és öt tétmérkőzésén nem talált legyőzőre, azon belül a bajnokságban két, a kupameccsel együtt zsinórban három győzelem áll a neve mellett.

A Loki hazai pályán még veretlen, négy meccséből egyet megnyert, hármat döntetlenre adott, a gólkülönbsége ezeken a meccseken 7–5. A debreceniek meglehetősen régen, augusztus 4-én nyertek legutóbb mérkőzést, akkor 2–0-ra múlták felül a Diósgyőrt. A kisvárdaiak idegenbeli mérlege: egy-egy győzelem és döntetlen, három vereség, 2–10-es gólkülönbség. Dajka Lászlóval még veretlen a csapat.

„Az elmúlt hetek eredményeivel alakítottunk ki magunknak egy kis presztízst, és azért dolgozunk, hogy ez megmaradjon, és pontot vagy pontokat szerezzünk Debrecenben is – mondta a DVSC csapatánál 2002. január és május között vezetőedzőként dolgozó, a Lokit 16 bajnoki meccsen irányító kisvárdai tréner, Dajka László. – Hozzá kell tennem, hogy Debrecenben nagyon nehéz mérkőzésre számítok, attól függetlenül, vagy éppen azért, mert az ellenfelünk is hektikusan teljesít ebben a bajnokságban. Mi lépegetünk előre a labdarúgás minden egyes szegmensében, és talán eljutottunk odáig, hogy ne legyen félnivalónk senkitől.Biztos vagyok benne, a hazai csapat is mindent megtesz annak érdekében, hogy otthonában tartsa a három pontot, mi ezt úgy akadályozhatjuk meg, ha úgy futballozunk, ami az utóbbi hetekben jellemzett bennünket. Vagyis törekszünk majd a stabil labdatartásra, és abból igyekszünk majd átmenni támadásba. Bízom benne, hogy a csapat sikeresen szerepel most is.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló