„Ez a rajz mindig velem lesz”

2019-11-26 15:03:09
Kisvárda FC

Felipe tökéletes napja: kapott gól nélküli győzelem, megható szurkolói gesztus és még a Flamengo is kupát nyert.

Tökéletes este volt Felipe számára a szombati. Előbb jelenlegi csapata, a Kisvárda Master Good szerezte meg a győzelmet (1–0) a DVSC ellen, majd korábbi, brazíliai klubja hódította el a Libertadores-kupát, miután a döntőben legyőzte az argentin River Plate-t 2–1-re. A várdai siker sem egyszerűen született meg, de akkor mit szóljon a Flamengo…

„Természetesen az volt számomra az elsődleges, hogy a jelenlegi csapatom nyerjen, de ha már így alakult, a Flamengo sikerének is tudtam örülni – mondta kapusunk, Felipe. – A nyolcvankilencedik percben még vesztésre állt egykori csapatom, de remek hajrával, Gabriel Barbosa két góljával végül fordítani tudott. Az én életemben most először nyerte meg a Libertadores-kupát a Flamengo, és bár én is szerepeltem a csapattal a dél-amerikai Bajnokok Ligájának számító sorozatban, de most teljesen másak a körülmények, mint abban az időben. Nem véletlen, hogy Európából is egyre több brazil játékos tér haza, hiszen abszolút profikká váltak a körülmények. Az egész klub újra felépítette magát, ennek aratták most le a gyümölcsét.”

Ami pedig a hazai pályán augusztus 24-e óta újra győztes kisvárdaiak sikerét illeti, a kapus számára az lehet igazán felemelő, amikor kapott gól nélkül sikerül nyerni.

„Igen, azt hiszem, a védőkkel együtt akkor lehetünk igazán elégedettek, ha ez megvalósul – mutatott rá Felipe. – Itthon legutóbb az Újpest ellen volt ilyesmire példa, összességében pedig Kaposváron. Jó az ilyen meccseket hátul megélni, de a lényeg elsősorban természetesen a győzelem, szülessen meg bárhogyan is.”

Ahogy a mérkőzés után készült fotókon látható, Felipét az egyik kislány a lelátóról egy általa készített rajzzal lepte meg. Hol lesz a helye a nem mindennapi alkotásnak?

„Ugyan nem sok mindent értek még magyarul, de azt igen, hogy szeretnek az emberek, és jó ezt megélni – mosolygott Felipe. – A meccs utáni tiszteletkörünk közben nyomta a kezembe a kislány a rajzot, ami nagyon megérintett, nagyon kedves gesztus a részéről, hogy a legjobbnak tart és a szeretetéről biztosított. Az tuti, hogy ez a rajz mindig velem lesz, vezessem bárhova is az utam. Az ilyen pillanatok erőt adnak a további munkához, miként az is, amikor az utcán megállítanak az emberek, aláírást vagy éppen közös fotót kérnek.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-09-27 15:45
OTP Bank Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk