„Ez a mi egyik derbink”

2020-02-19 16:07:15
Kisvárda FC

Csapatkapitányunk, Lucas alkut kötne: nem bánná, ha kevesebbet lenne nálunk a labda, de végre megszereznénk a vezetést és a győzelmet.

Szombaton a Diósgyőr érkezik vendégségbe a Várkerti Stadionba – ez a mérkőzés bír az egyik legnagyobb presztízzsel a bajnokságban a kisvárdai csapat számára. Vagy mégsem? Hiszen csapatkapitányunk, Lucas nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy leginkább a Debrecen és a Nyíregyháza elleni ütközeteket várják a szurkolók és a játékosok.

„Azok a csapatok, amelyek a keleti országrészben találhatók, mindig különös meccset vívnak egymással, így természetesen a Diósgyőr elleni fellépést is ebbe a kategóriába sorolom – mondta Lucas. – Akárhogy is nézem, ez a mi egyik derbink. Nem is a meccs presztízsjellege miatt más a készülődésünk, hanem a csapat jelenlegi helyzetéből adódóan, vagyis mindenképpen itthon kell tartanunk a három pontot. Ez azért is fontos, hogy meglegyen a megnyugtató különbség a kieső helyekhez képest, illetve legyen realitása annak, hogy előrefelé tekinthessünk a tabellán.”

A DVTK ellen tavaly háromszor is 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárda Master Good, amely tavaly november elején 3–1-re kikapott a diósgyőri arénában – utóbbi meccsen is volt néhány percig 1–1 a (rész)eredmény. Valamennyi, tehát a döntetlenre mentett meccsek közös jellemzője volt, hogy rendre a Diósgyőr vezetett 1–0-ra. Lehet tanulni ebből, és elkerülni, hogy ne az eredmény után keljen futni?

„Mindig fontos, hogy az elején koncentráltak legyünk, az utóbbi meccseken ezt nem nagyon tudtuk megvalósítani, nincs mese, ezen változtatni kell – felelte a csapatkapitány. – Úgy emlékszem vissza a Diósgyőr elleni meccsekre, hogy azokat nem kezdtük mindig rosszul, inkább mi birtokoltuk többet a labdát, de kétségtelen, az első gólt mindig mi kaptuk. Én benne vagyok abban is, hogy legyen náluk többet a labda, csak mi szerezzük az első gólt…

Ez a második teljes hét, amikor Bódog Tamás vezetőedző irányítása alatt készül a csapat, és a harmadik közös meccsük következik. Sikerül már megfelelni az új tréner elvárásainak?

„Más stílust képvisel, mint az előző vezetőedző, de természetesen igyekszünk megfelelni az útmutatásainak, és azt tenni a pályán, amit ő kér. Két hét kevés idő volt ahhoz, hogy minden alapvetően megváltozzon, talán nem is ez a cél, de próbálunk mindent megtenni, amit az új vezetőedző kér tőlünk” – fejtette ki Lucas.

Immár hivatalos, hogy Lucas honfitársa, Felipe kapus szerződést bontott csapatunkkal, majd a brazil harmadosztályú Botafogo PB játékosa lett. Beavatta a csapatkapitányt, a korábbi csapattársat a kapus abba, hogy mire is készül?

„Nem nagyon beszéltünk erről, egy-két hete jelezte nekem is, hogy folytatni szeretné a karrierjét – így Lucas. – Azt viszont nem tudtam, hogy miként alakul a helyzete Kisvárdán, bont-e szerződést, és ha igen, akkor mikor. Sokat segített a csapatunknak, a közösségi oldalán közzétett videójában szépen el is búcsúzott tőlünk, de ezzel ezt a kérdést le is kell zárnunk.”


Következő mérkőzés
MTK Budapest
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2020-10-24 14:45
OTP Bank Liga, 8. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
0-2
0-0
Ferencvárosi TC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-10-16 20:00
OTP Bank Liga, 7. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk