És még a nap is süt!

2018-10-31 08:12:48
Kisvárda FC

A góljáról is beszélt Sassá – a Vidi elleni meccs összefoglalója. VIDEÓ

Megszerezte első gólját Sassá, csapatunk harmincéves brazil támadója, aki ekképp idézte fel a Vidi elleni mérkőzésen (2–2) történteket.

„Nagyon vártam már ezt a pillanatot, csatárként természetesen frusztrált, hogy eddig nem tudtam a kapuba találni – mondta a 30 éves brazil támadó. – Örülök, hogy a bajnokcsapat ellen szereztem az első gólomat, de remélem, a következőre nem kell ilyen sokat várni. Rados Proticstól érkezett a remek beadás, láttam az esélyt, hogy meg tudom előzni a vendégek védőjét, Fiola Attilát, ez sikerült is, és bevetődve fejeltem a kapuba. Szerettem volna valamilyen különös örömmel megünnepelni az alkalmat, de mivel Lucas egyből a földre vitt, erre nem nyílott lehetőségem. Így egyszerűen csak hálát adtam a Jóistennek, hogy hozzásegített a gólhoz, amelyet remélem, hogy újabbak követnek majd. A meccs végén is betalálhattam volna, de kevéssel elvétettem a jobb alsó sarkot.”

Csapatunk braziljai nemcsak a Vidi elleni jó eredmény miatt érezhetik jól magukat, hanem azért is, mert gyakorlatilag jobb az időjárás most, mint hazájukban.

„Ez tényleg így van – helyeselt Sassá, aki októberben is élvezheti a napfényt. – Eddig csak egy olyan hét volt, amikor fáztam, de hallottam, hogy a tél meglehetősen kemény errefelé. Sebaj, most még élvezzük, hogy jó az idő és süt a nap.”

A Kisvárda Master Good–Mol Vidi FC mérkőzés (2–2) összefoglalója:






Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2018-12-15 17:00
OTP Bank Liga, 18. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Diósgyőri VTK
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Miskolc, Diósgyőri Stadion
2018-12-08 17:00
OTP Bank Liga, 17. forduló
Master Good
Kiemelet támogatónk