Érvényre kell juttatni a mezőnyfölényt

2018-03-08 14:36:24
Kisvárda FC

A jó rajt tehát nem jött össze, de a tabellán a lényegi dolgok nem változtak

Ha ősszel vezetéshez jutott a Kisvárda Master Good, az NB II-es futballcsapat többnyire meg is nyerte a mérkőzéseit vagy legalábbis nem veszítette el. Egyedül a Szolnok ellen fordult elő olyasmi, ami vasárnap Zalaegerszegen: előnyről (1–0) veszített (1–2) a második helyen álló legénység. Pedig amikor sokáig, egész pontosan a 26. és 77. perc között 1–1 volt az állás, inkább a vendégek gólja érett.

– Jól kezdtük a mérkőzést, szép gólt szerezve vezettünk, ám az egyik hazai támadásnál elkövettünk egy olyan hibát, amit nem lett volna szabad, ebből tizenegyeshez jutott, és egyenlített is az ellenfél – mondta a bajnokságbeli első idegenbeli vereség után Kondás Elemér, a kisvárdai csapat vezetőedzője. – A folytatásban mi irányítottuk a játékot, kíváncsi leszek a mérkőzés labdabirtoklási adataira, de hát tudjuk, nem az a csapat nyeri a mérkőzést, amelyik mezőnyfölényben játszik, hanem az, amelyik a több gólt szerzi. Ez most a Zalaegerszeg volt, mert sajnos a hátrányban nem tudtunk kivédekezni egy oldalszabadrúgást.

A jó rajt tehát nem jött össze, de a tabellán a lényegi dolgok nem változtak, hiszen a csapat tízpontos előnye megmaradt a jelenlegi elsőszámú üldözővel, az MTK otthonában 3–0-ra veszítő Békéscsabával szemben. De volt-e olyan üzenete az egerszegi mérkőzésnek és a vereségnek, hogy valamit elrontottak volna a várdaiak a felkészülés során?

– Kondícionálisan jól bírtuk, hiszen az utolsó utáni percben is mentünk előre, de csak a meddő fölényig és a tizenhatosig jutottuk el, a kaput nem nagyon veszélyeztettük – ismerte el Kondás Elemér. – Az tűnt még fel, hogy némely játékos tőle szokatlanul kapkodva játszott, és ez indokolatlan labdavesztéseket eredményezett. Nincs tehát nagy baj, nem arról van szó, hogy az őszihez képest alaposan megerősödött Zalaegerszeg lefutballozott volna bennünket a pályáról. A legfőbb tanulság pedig az, hogy meg kell nyerni vagy legalábbis nem szabad elveszíteni az olyan mérkőzéseket, amelyeken már-már nyomasztó a mezőnyfölényünk.

A kisvárdaiak ezen a hétvégén is gyakorolhatják az idegenbeli játékot, hiszen vasárnap az M4 Sport által közvetítendő mérkőzésen a Gyirmót vendégei lesznek.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2018-12-15 17:00
OTP Bank Liga, 18. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Diósgyőri VTK
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Miskolc, Diósgyőri Stadion
2018-12-08 17:00
OTP Bank Liga, 17. forduló
Master Good
Kiemelet támogatónk