Emberelőny helyett tíz emberrel kapart a csapat

2018-12-08 22:37:19
Kisvárda FC

A körülményeket is figyelembe véve értékesnek mondható a Diósgyőrben elért döntetlen.

Sok mindenre választ kaptunk és sok mindenre nem a szombat esti Diósgyőr–Kisvárda Master Good mérkőzésen.

Arra például igen, hogy csapatunknak van tartása, mentálisan erős, hiszen a hosszabbítással együtt egy félidőnyi emberhátrány ellenére nem veszítette el az egyik fő rivális elleni idegenbeli mérkőzést. Arra is, hogy a látottak alapján talán nagyobb játékerőt képvisel, mint a Diósgyőr, mert miként a két fél augusztusi, kisvárdai találkozóján, most is uralta a mérkőzést. Legalábbis addig, míg a játékvezető bele nem nyúlt…

Berke Balázs ugyanis a 48. percben nem állította ki a diósgyőri Vernes Richárdot, aki méterekről szállt bele a szögletzászlónál felszabadító Pavlo Lukjancsukba. Majd másfél percre rá felmutatta a piros lapot Lukjancsuknak, aki összegabalyodott Vernessel, de nem törlesztési szándékkal rúgott vissza, pusztán ki akarta bogozni magát a helyzetből. Berke Balázs nem is látta a szituációt, de – vélhetően a diósgyőri kispad nyomására – Berettyán Péter tartalékjátékvezetőt sikerült meggyőzni, hogy piros lapot ért a szituáció, amit a rutintalan spori fel is mutatott.

Onnantól kezdve új meccs kezdődött, hiszen az addig nagy labdabirtoklási fölényben lévő, az ominózus események előtt Ene Kornél révén ziccert hibázó Várda védekezésre kényszerült, és óvta az egy pontot. A végén Felipe bravúrjai is kellettek a döntetlenhez – gyanítjuk a hosszabbításban bemutatott mentése ismét előkelő helyen végez a forduló védései között.

Ami pedig az első félidőt illeti, Ene már az első percben kellemetlen helyzetbe került, mert sárga lapot kapott, a megítélt szabadrúgás után pedig Felipe piszkálta ki a labdát a bal felsőből. Aztán bő tíz perc múlva jóval messzebbről jutott szabadrúgáshoz a házigazda, Martin Juhar lövésébe a tizenhatos vonalánál álló Horváth Zoltán szúrt bele, és a labda Felipét becsapva kötött ki a kapu közepében.

A játék képét egyáltalán nem igazoló, ráadásul demoralizáló öngól után sem tört össze a Várda, Brana Ilics beadása még a léc tetején landolt, aztán viszont Sassá fejese után velünk volt az „alumínium”, és a gólvonal mögé segítette a labdát, amit az oldalvonali asszisztens nyomban jelzett is.

Így lett az állás 1–1, és joggal kezdhette győzelmi reménnyel a második félidőt a Várda. Csakhogy jött a jogtalan kiállítás (illetve előtte nem jött a jogos), így sosem tudjuk, hogy mi történt volna, ha teljes létszámban maradnak pályán a csapatok, illetve ha a mieink kerülnek emberelőnybe…


OTP BANK LIGA: 17. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)

Miskolc, 2513 néző, v.: Berke (Szert, Horváth R. – Bogár, Molnár A.)

DIÓSGYŐR: Bukrán – Sesztakov, Brkovics, Karan (Tóth Barnabás, 85.), Tamás M., Juhar – Szabó B. (Mihajlovics, 57.), Márkvárt, Tajti – Hasani, Vernes (Bacsa, 73.). Vezetőedző: Fernando Fernández

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Protics – Lucas, Karaszjuk – Ilics (Izing, 90.), Milevszkij (Melnik, 55.), Sassá (Gosztonyi, 74.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Horváth Z. (öngól, 1–0) a 14., Sassá (1–1) a 32. percben. Kiállítva: Lukjancsuk az 51. percben

A fontosabb események

14. perc: Juhar végezhetett el szabadrúgást a kaputól 35 méterre, középről. Ballábas lövése a jobb alsó sarok felé tartott, a nem túl nagy sebességgel haladó labdára Felipe talán kissé korán indult el, Horváth Zoltán a tizenhatos vonalán állva lábbal beleszúrt, és így a visszavetődő Felipe mellett a kapu közepében kötött ki. Öngól, 1–0.

32. perc: Ilics adott balról középre, Milevszkij belepiszkált a labdába, amely felperdült, Sassá pedig 10 méterről úgy fejelte kapura, hogy a jobb felső saroknál a lécről a gólvonal mögött landolt, 1–1.

51. perc: A diósgyőri kispad előtt Vernes és Lukjancsuk gabalyodott össze, annak az esetnek a folytatásaként, amelyért alig egy perccel korábban nem állították ki a diósgyőri labdarúgót. Vernes most sem engedte szabadulni Lukjancsukot, és szabályosan kiprovokálta, hogy a kisvárdai játékos tegyen egy reflexszerű rúgó mozdulatot hátrafelé, amelyért – Berettyán Péter tartalékjátékvezető bemondására – a játékvezető kiállította a kisvárdai védőt.

Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló