Első születésnap, első gól

2020-01-10 20:17:19
Kisvárda FC

Az időzónák közötti sok utazástól szinte felcserélődtek a nappalok és az éjszakák idei első gólunk szerzőjénél.

Willy Fog Földkörüli utazóval vetekedett az utóbbi napokban Sassá, aki előbb Brazíliából utazott Magyarországra, majd onnan Egyiptomba, a csapat edzőtáborába. Brazil támadónk az időzónák között is repkedett, így az edzőtábor első napjaiban szinte felcserélődtek nála a nappalok és éjszakák, mígnem mostanra mintha utolérte volna magát. Legalábbis erre utal, hogy az idei első edzőmeccsen nagy kedvvel játszott, és ő szerezte meg 2020 első kisvárdai gólját is – az egyiptomi Al-Aluminium ellen 2–0-ra megnyert pénteki mérkőzésen.

„Az első hurghadai éjszaka során mindössze egy órát aludtam, a másnapi két edzésen pedig szinte össze tudtam volna esni a fáradtságtól, az egyik tréningre kaptam egy kis könnyítést – mondta a meccs után a szállodába visszaérve Sassá. – A fáradtságtól feszült is voltam, ezért akadtak nehéz pillanatok is, de mostanra már jól vagyok. Az is frusztrált, hogy nem tudtam a családommal ünnepelni a kislányom egyéves születésnapját, cserében éppen ezen a napon szereztem gólt. A csapat játéka még nem volt tökéletes, nekem is van hova javulnom, úgyhogy dolgoznunk kell keményen tovább, hogy jól szerepeljünk a tavaszi szezonban.”


A fotón: Sassát olykor többen sem tudták megállítani


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk