„Előre lehet tudni, hány csapat esik ki”

2019-03-28 18:35:34
Kisvárda FC

Belső védőnket, Teodorosz Berioszt is szóra bírták hazájában, Görögországban.

A Kisvárda Master Good görög játékosai révén komoly figyelem irányul a magyar bajnokságra hellénföldön is. Legalábbis erre utal, hogy – amint arról beszámoltunk – Sztavrosz Cukalasz után a minap harmincadik születésnapját ünneplő belső védőnket, Teodorosz Berioszt is szóra bírták szülőhazájában.

Beriosz a sportime.gr nevű portálnak nyilatkozott, és Cukalaszhoz hasonlóan ő is dicsérte a kisvárdai körülményeket, a magyar bajnokságot. Elárulta, nagy és nehéz döntés volt számára, amikor légiósnak állt, de mindenképpen ki szerette volna magát próbálni külföldön. Beriosz szerint a magyar bajnokság jóval szervezettebb, mint a görög, arra például egyenesen rácsodálkozott, hogy már a bajnokság elején lehet tudni, hány kieső lesz... Jók a pályák, szépek a stadionok, úgyhogy cseppet sem bánta meg a döntését.

Korábbi joáninai csapattársai közül a nyáron Brana Ilics az ő beilleszkedését segítette, a télen pedig ő egyengette Cukalasz útjait. A hosszú interjúban arról is szót ejtett Beriosz, hogy egyre erősödik a csapategység, aminek segítségével a bennmaradás is kiharcolható.


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
2-1
1-0
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-05-19 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk