Elmaradt tizenegyes és piros lapok, lesgól

2020-06-07 12:19:07
Kisvárda FC

Csapatunkat súlyos tévedésekkel sújtotta a szombati mérkőzés játékvezetője – VIDEÓK

Mi is a tizenegyes? Először is az, amit a játékvezető megad. Továbbá minden olyan tizenhatoson belüli szabálytalanságért jár, amit a mezőnyben is lefújnának. És most már azt is tudjuk, hogy legfőképpen az, amit az eredménytől és az ellenféltől függetlenül egyformán megadnak.

Andó-Szabó Sándor játékvezető tavaly április 6-án, a Puskás Akadémia elleni idegenbeli meccsünkön a tizenegyespontra mutatott, amikor játékosunkat, Sergiu Negrutot hátulról meglökték, amikor lövésre lendült a lába. Akkor 3–0-ra vezettünk, a megítélt büntetőt értékesítve 4–0-ra nyertünk.

Ugyanez az Andó Szabó Sándor napra pontosan 14 hónap múlva, azaz szombaton a Mol Fehérvár FC–Kisvárda Master Good mérkőzésen nem ítélt büntetőt, amikor kísértetiesen hasonló helyzetben hátulról meglökték a fejelni készülő játékosunkat, Fernando Vianát. Az eredmény akkor 1–0 volt a Fehérvár javára…

„A két szituáció között csupán az a különbség, hogy amit tavaly 3–0-nál volt mersze megadni a játékvezetőnek, azt szombaton 1–0-s hazai vezetésnél nyilvánvalóan nem – hasonlította össze a két esetet Révész Attila kisvárdai sportigazgató. – Tudtommal nincs olyan szabály, hogy az eredménytől függ, mi is a tizenegyes, és mi nem. Nincs tudomásunk arról sem, hogy az elmúlt bő egy évben változtak volna a szabályok, és csodálkoznék, ha Andó-Szabó Sándor játékvezetői felfogása is módosult volna az eltelt időben. Egyszerűen csak túlzottan tisztelte az ellenfelünket, ami más szituációkban is megnyilvánult. Csak halkan teszem hozzá, hogy ebben a bajnokságban mi vagyunk az egyedüli csapat az élvonalban, amelynek a javára egyetlen büntetőt sem ítéltek még, miközben két olyan meccsünk is volt, amikor kettesével fújták be ellenünk a tizenegyeseket.”

A tavalyi megadott és a szombati meg nem adott tizenegyes – a játékvezető személye ugyanaz:



Révész Attila kitért még a szombati meccsen tapasztalt további, csapatunkat sújtó ítéletekre, hiszen három esetben is előkerülhetett volna a piros lap, a második hazai gól pedig lesről született.

„Nyári Patrikot már akkor kiállíthatta volna a játékvezető, amikor a huszadik percben csúnyán felrúgta Roman Karaszjukot, akinek kész csoda, hogy nem tört el a lába – folytatta Révész Attila. – A belépőért a hazaiak fiatal játékosa végül sárga lapot kapott, és ennek a birtokában a második félidőben a labdát a földre fejelve, teátrálisan reklamált. Az új szabályok szerint a reklamálásért azonnal sárga lap jár, tehát az ellenfél játékosa másodszor is megúszta a kiállítást, miközben a játékvezető ezzel teljesen aláásta a maga tekintélyét. Az ugyancsak sárga lappal rendelkező Stopira a második félidő derekán fejmagasságban rúgta meg az igencsak magasra nőtt játékosunkat, Jelena Richárdot, érthetetlen, hogy ezt a megmozdulást hogyan úszhatta meg második sárga és az azzal járó piros lap nélkül a hazaiak játékosa. Andó-Szabó Sándor és stábja teljesítményének megkoronázásaként pedig a 87. percben megadta Nikolics Nemanja lesről született gólját. Feszült bajnoki hajrá vár a csapatokra, fontos lenne, hogy a játékvezetők egyenlő mércével mérjenek, reméljük, az elkövetkezőkben ez így lesz, és nem a téves bírói ítéletek határozzák majd meg a bajnoki végeredményt.”

A csapatunkat sújtó, további szombati játékvezetői ítéletek:



Borítófotó: molfehervarfc.hu


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló