Elhúztak a dobogósok

2020-02-17 15:17:39
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 21. forduló után: A mostani bajnokság harmadik kiállítását szenvedtük el Felcsúton.

A Gheorghe Grozav, Lucas, Rados Protics hármas a játszott meccsek és percek számában is lerázta magáról a többieket. Grozav ráadásul fordulóról fordulóra javítja meg a zsinórban játszott NB I-es meccsek klubcsúcsát, immár 28-nál tart.

Mivel tavasszal már ő is volt kétszer lecserélve, az aktuálisan leghosszabb pályán töltött percsorozat két olyan játékosé, Dombó Dávidé és Teodorosz Berioszé, akik a futballtavasz egyetlen pillanatát sem mulasztották el eddig. Ebben a kategóriában az idei első meccset eltiltás miatt kihagyó Lucas máris dobogós.

A Puskás Akadémia elleni egyetlen gólunk szerzője, Gosztonyi András a kanadai listán utolérte az előző héten parádézó Tischler Patrikot, Cornel Ene pedig a harmadik játékosunk, akit ebben a bajnokságban kiállítottak.

A klub történetének 54. NB I-es mérkőzésén megszületett a 26. vereségünk, 3–1-re harmadszor kaptunk ki, ez az eredmény éppen annyiszor fordult elő, mint a 2–0, a 0–2 és az 1–4.


2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (21 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Gheorghe Grozav 21, Rados Protics, Lucas 20-20

Legtöbb játszott perc: Grozav 1972, Lucas 1892, Protics 1860

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Grozav 21, Protics, Lucas 20-20

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 20, Grozav, Protics 18-18

Legtöbbször lecserélve: Kovácsréti Márk 10, Hugo Seco 9, Gosztonyi András, Sztavrosz Cukalasz 7-7

Legtöbbször becserélve: Sassá, Tischler Patrik 10-10, Gosztonyi 8

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Grozav 28 (tavalyról áthozott sorozat), Claudiu Bumba 7

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Teodorosz Beriosz, Dombó Dávid 469-469, Lucas 373

A házi góllövőlista: Grozav 7, Tischler 5, Lucas, Gosztonyi 3-3, Anton Kravcsenko, Fernando Viana 2-2, Cornel Ene, Bumba, Nemanja Obradovics, Bohdan Melnik 1-1

Gólpassz: Grozav, Protics 4-4, Gosztonyi 3, Kovácsréti, Kravcsenko, Melnik, Sassá 2-2, Felipe, Tischler, Lucas, Hej Viktor, Beriosz, Bumba 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 11 (7+4), Tischler 6 (5+1), Gosztonyi 6 (3+3), Lucas 4 (3+1), Kravcsenko 4 (2+2), Protics 4 (0+4), Melnik 3 (1+2), Viana 2 (2+0), Bumba 2 (1+1), Kovácsréti 2 (0+2), Sassá 2 (0+2), Ene 1 (1+0), Obradovics 1 (1+0), Felipe 1 (0+1), Hej 1 (0+1), Beriosz (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (12-15. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 18 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 339 perc (14-18. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 10 perc

Sárga lapok: Lucas, Protics 7-7, Melnik, Bumba 5-5, Beriosz, Sztavrosz Cukalasz, Hugo Seco, Hej, Grozav 4-4, Ene, Tischler, Gosztonyi, Kravcsenko, Roman Karaszjuk 2-2, Kovácsréti, Mihai Minca, Felipe, Viana 1-1

Kiállítva: Cukalasz, Szlobodan Szimovics, Ene 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 54

Összesített mérleg: 54 mérkőzés, 17 győzelem, 11 döntetlen, 26 vereség, 62–80-as gólkülönbség, 62 pont

Összesített hazai mérleg: 26-10-6-10, 35–34, 36

Összesített idegenbeli mérleg: 28-7-5-16, 27–46, 26

Legtöbb mérkőzés: Lucas 51

Legtöbb játszott perc: Lucas 4651

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 51

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 50

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 24

Legtöbbször becserélve: Sassá 25

Legtöbb meccs sorozatban: Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 21. forduló) 28

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Protics 9

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 20 (12+8)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 18

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-09-27 15:45
OTP Bank Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk