Elértük a fiatal játékperces határt is

2020-06-30 09:43:04
Kisvárda FC

Az U21-es labdarúgók szerepeltetését illetően a hetedik helyen zártunk.

A hétvégén befejeződött 2019-2020-as NB I-es bajnokságban a szövetség úgynevezett fiatalszabályának az volt a lényege: azok a csapatok, amelyekben átlagosan egy, 1999. január 1. után született, magyar állampolgársággal rendelkező labdarúgó a bajnokság mind a 33 fordulóját végigjátssza – azaz legalább 2970 percet tölt a pályán –, az idény végén 50 millió forintos pluszdíjazásban részesülhetnek.

Persze, nem volt megtiltva, hogy több U21-es játékos is a pályára lépjen, illetve a 2000-es születésű, vagy fiatalabb labdarúgók játékpercei duplán számítottak. Nálunk kizárólag ilyen korú játékosok szerepeltek fiatalként, így az utóbbi szabálykiegészítésnek köszönhető, hogy csapatunk elérte a 2970 perces határt. Éppen annyit, tehát mondhatni, kicentiztük a végét.

A munka dandárja Kovácsréti Márkra esett, 19 éves játékosunk 1361 percet töltött hivatalosan a pályán (a meccsek hosszabbításaival együtt jóval többet, de a szövetségi számláló egy meccsen maximum 90 percet mutatott). U21-es válogatott szélsőnk főként a bajnokság elején, illetve a bajnoki végjátékban jutott lehetőséghez. Kaposváron győztes gólt szerzett, Diósgyőrben két gólpasszt adott, összességében egy góllal és négy assziszttal zárta a bajnokságot.

Ő is újoncként vágott neki a mostani küzdelemsorozatnak, és rajta kívül további három, a fenti kritériumnak megfelelő futballistát is bevetettünk. Szőr Levente és Czene Zalán a Ferencváros és a Diósgyőr ellen játszott, előbbi a Fradi otthonában a kezdőcsapat tagjaként szerepelt. A 2003-as születésű Bíró Roland pedig az Üllői úton egy percnyi lehetőséghez jutott, ezzel ő a legfiatalabb várdai játékos, aki bemutatkozhatott az élvonalban.

Ami pedig az NB I-es rangsort illeti, a csapatszinten elért 1485 játékperccel a hetedik helyen végeztünk (a Debrecen zárt az élen 3319 perccel), míg egyéniben Kovácsréti Márk 1361 minutuma a negyedik legtöbb volt az élvonalban a debreceni Kusnyír Erik (2424 perc), a zalaegerszegi Bolla Bendegúz (2287) és a diósgyőri Kiss Tamás (1436) mögött. Ők négyen érték el az ezer perces határt.


A KISVÁRDA MASTER GOOD MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ U21-ES FUTBALLISTÁINAK JÁTÉKPERCEI A 2019-2020-AS BAJNOKSÁGBAN

Kovácsréti Márk: 1361

Szőr Levente: 107

Czene Zalán: 16

Bíró Roland: 1


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló