Együtt marad az alapcsapat

2019-06-14 13:50:39
Kisvárda FC

A lejáró szerződésű játékosok közül egyedül házi gólkirályunkkal nem sikerült megállapodni.

A csütörtökön tett kisvárdai villámlátogatása során Miriuta László, csapatunk új vezetőedzője leendő munkatársaival a felkészülési menetrendről, Révész Attila sportigazgatóval pedig a játékoskeret összetételéről egyeztetett.

„Örömmel közölhettem a vezetőedzőnkkel, és most a szurkolóinkkal is, hogy a tavaszi szezonban a bajnokság harmadik legjobb eredményét elért alapcsapatunk kilencvenöt százalékban együtt marad – nyilatkozta az eddigi tárgyalásokról Révész Attila. – Az érvényes szerződéssel rendelkezők nálunk folytatják pályafutásukat, a lejárt szerződésű futballistákkal, így Brana Iliccsel, Rados Proticcsal, Anton Kravcsenkóval és Sztavrosz Cukalasszal pedig szóban megegyeztünk a folytatásról. Új játékosként érkezik hozzánk Csákvárról Baranyai Ádám és néhány magyar futballistával is tárgyalásban állunk még. A lejáró szerződésű játékosaink közül egyedüliként sajnálatos módon házi gólkirályunkkal, Horváth Zoltánnal nem tudtunk megállapodni. Vele a tárgyalások az ismert okok miatt húzódtak el eddig, vagyis azért, mert nála fennáll annak a reális esélye, hogy belátható időn belül három évre jogerősen eltiltják futballpályafutása hivatásszerű gyakorlásától, amelynek megtörténte esetén az eltiltás azonnal hatályba léphet, és felelősen gondolkodva nem tehetjük meg, hogy ezt a kockázatot bevállaljuk, és a klubot akár már októbertől vagy novembertől nehéz helyzetbe hozzuk. Ennek ellenére egy tisztességes megállapodásra törekedtünk vele, de ez nem vezetett eredményre. Megértjük a játékos érvelését is, hiszen ebben a helyzetben számára csak egy külföldi szerződés lehet előnyös, azt ő is tudja, és el is mondtuk neki, hogy felelősen gondolkodó klubvezető Magyarországon aligha köt vele szerződést ebben a helyzetben. Nem lesz könnyű pótolnunk őt, de vannak kiszemeltjeink a posztjára.”


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló