Egyforma mérleg, pozitív gólkülönbség

2020-06-23 17:21:19
Kisvárda FC

Visszatekintő a Puskás Akadémia elleni eddigi mérkőzéseinkre – VIDEÓK is

Az elmúlt bajnokságban a Kisvárda Master Good bizonyult veretlennek szerdai ellenfelével, a Puskás Akadémiával szemben (két győzelem mellett egy döntetlen volt a mérleg), az ideiben viszont fordított a helyzet, és a felcsútiak győzték le eddig kétszer a Várdát. Így aztán öt élvonalbeli találkozás után kiegyenlített a mérleg, amely remélhetőleg a mieink felé billen el. A gólkülönbség a várdaiak számára kedvező, a két, a Várkertben lejátszott meccsen pedig rendre egy gól döntött – egyszer ide, egyszer pedig oda.


A Puskás Akadémia FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 5 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 7–5-ös gólkülönbség

Hazai pályán: 2-1-0-1, 1–1

Idegenben: 3-1-1-1, 6–4

Gólszerzőink: Horváth Zoltán, Gosztonyi 2-2, Lucas, Grozav, Melnik 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Melnik, Protics 5-5, illetve Knezevic 5


A Puskás Akadémia FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2018-2019


5. FORDULÓ

2018. augusztus 18.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (0–0)

Felcsút, 589 néző, v.: Kassai V. (Albert I., Lémon – Szőts, Urbán E.)

PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Poór, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Zsidai (Balogh B., a szünetben) – Molnár G. (Radó, 61.), Knezevic (U. Diallo, 79.), Kiss T. – Arabuli. Vezetőedző: Benczés Miklós

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics (Karaszjuk, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 70.), Misic (Mitosevics, 68.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Knezevic (1–0) az 58., Lucas (1–1) a 77. percben

A mérkőzés összefoglalója:

16. FORDULÓ

2018. december 1.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (1–0)

Várkerti Stadion, 1090 néző, v.: Iványi Z. (Lémon, Szécsényi – Pintér Cs., Molnár A.).

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári B. – Karaszjuk, Protics (Hej, 79.) – Ilics (Melnik, 68.) – Horváth Z. (Negrut, 84.). Vezetőedző: Dajka László.

PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Szolnoki, Hegedűs J., Poór – Varga J. – Osváth (Arabuli, a szünetben), Urblík, Mioc, Trajkovski (Szakály P., 82.) – Kiss T. (Latifi, 72.), Knezevic. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Gólszerző: Horváth Z. (1–0) a 35. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2019. április 6.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–4 (0–2)

Felcsút, 700 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Berettyán – Pintér Cs., Zierkelbach).

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Poór, Hadzsiev, Spandler, Nagy Zs. – Szolnoki, Urblík – Sós B., Knezevic (Arabuli, 78.), Radó – Latifi (Kiss T., 60.). Vezetőedző: Radoki János

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko (Ene, 81.), Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Negrut, 66.), Cukalasz, Grozav – Ilics (Horváth Z., 58.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Gosztonyi (0–1) a 18., Grozav (0–2) a 31., Melnik (0–3) az 55., Horváth Z. (11-esből, 0–4) a 70. percben.

Kiállítva: Sós B. a 17. percben.

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020


10. FORDULÓ

2019. október 26.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–1 (0–0)

Várkerti Stadion, 2684 néző, v.: Bogár (Varga Zs., Bornemissza – Pillók, Radványi)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Lucas, Cukalasz (Sassá, 83.) – Hugo Seco (Gosztonyi, 73.), Bumba, Kovácsréti (Tischler, a szünetben) – Grozav. Vezetőedző: Dajka László

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Van Nieff – Sós B. (Kiss T., 80.), Fülöp L. (Henty, 63.), Knezevic (Spandler, 84.), Gyurcsó – Vanacek. Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Henty (0–1) a 79. percben

A mérkőzés összefoglalója:

21. FORDULÓ

2020. február 15.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–1 (1–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 821 néző, v.: Bogár (Albert I., Bornemissza – Solymosi, Pintér Cs.)

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Plsek, Urblík – Slagveer (Sós B., 82.), Knezevic (Varga J., 77.), Gyurcsó – Vanecek (Mehbrahtu, 86.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Beriosz, Ene, Protics – Sassá (Gosztonyi, 71.), Lucas, Bumba, Grozav – Tischler (Obradovics, 57.), Viana (Rubus, 25.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Szolnoki (1–0) a 36., Vanecek (2–0) a 66., Urblík (3–0) a 75., Gosztonyi (3–1) a 83. percben

Kiállítva: Ene a 21. percben

A mérkőzés összefoglalója:


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló