Egyetlen gól döntött

2019-07-10 18:43:17
Kisvárda FC

Kevés eseményt hozott csapatunk szerdai, nyíregyházi mérkőzése.

Megyén belül, Nyíregyházán, a Városi Stadionban várt szerda este edzőmérkőzés csapatunkra. A nyíregyháziaknak szerdán ez már a második féllépésük volt, délelőtt a szintén NB II-es Kazincbarcikával játszottak 2–2-es döntetlent Örökösföldön.

Miriuta László vezetőedző ezúttal nem két sorra osztotta a keretet, és félidőben nem cserélte le a teljes csapatot. A kezdő játékosok közül így is csak Mihai Minca és Lucas játszotta végig a mérkőzést, utóbbi vélhetően azért, mert becserélése után néhány perccel Roman Karaszjuk megsérült, így őt hat perc játék után le kellett hívni a pályáról.

A meccsről szólva, nem volt túl eseménydús, az első helyzet Gheorghe Grozav előtt adódott, aki ollózó mozdulattal lőtt mellé. Másodjára már nem hibázott, Hugo Seco beadása után a Tischler Patrik által lekészített labdát küldte 17 méterről a jobb alsó sarokba. Szöglet után Sztavrosz Cukalasz veszélyeztetett, kevéssel vétette el a kapu jobb oldalát. A másik kapu előtt Rezes László megugrása okozott izgalmat, őt Rados Protics érte be, és állította meg szabálytalanul. A 17 méteres szabadrúgásból Polényi Gábor fölé lőtt. Proticsnak volt még egy veszélyes „spiccelése”, amit Jova Levente védett, a második félidőben pedig a tömeges és folyamatos cserék jelentettek eseményt. A végén Sassának volt egy kevéssel mellé szálló lövése, majd a hármas sípszó előtt Szőr Levente fejését tolta fölé Jova.

Bajnoki és edzőmeccsen sem nyert még a nyíregyházi stadionban a Kisvárda, persze a legfontosabb, hogy a bajnokikon legyen eredményes a csapat.

„Amit védekezésben és támadásban kértem a csapattól, az hatvan percen keresztül megvalósult. A cserék után ez már nem mindig volt így, de a lényeg, hogy mindenki játéklehetőséget kapott újra, hiszen látni akarom, hogy kire mennyire számíthatok” – mondta a lefújás után Miriuta László.


ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS

Nyíregyháza Spartacus–Kisvárda Master Good 0–1 (0–1)

Nyíregyháza, 300 néző, v.: Karakó.

NYÍREGYHÁZA: Jova – Szvedjuk, Fodor F. (Végső), Pejovics (Szekszárdi), Farkas M. (Gulyás M.) – Sztaroszta (Kovác A.), Polényi G. (Ötvös B.), Papp M. (Cenaj), Kártik (Motkó) – Rezes (Kovács N.), Hornyák (Tóth Á., Velimirov).

KISVÁRDA: Minca – Hej (Melnik), Beriosz (Szőr), Kravcsenko (Rubus), Protics (Baranyai) – Cukalasz (Karaszjuk, Sassá), Lucas – Hugo Seco (Gosztonyi), Grozav (Ilics), Kovácsréti (Elek Ádám) – Tischler (Negrut)

Gól: Grozav


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló