Egy gól a nagyobbak javára is

2019-06-05 18:08:52
VLA

Fantasztikus hangulatban, sok néző előtt játszhatták U17-eseink a Szeged elleni osztályozót.

Ha valaki először járt a kisvárdai stadionban (volt ilyen, hamarosan be is számolunk róla, hogy ki…), az rácsodálkozhatott: ha ilyen egy U17-es bajnoki (na jó, osztályozó), akkor milyen egy NB I-es meccs. Nos, az új idényben hamarosan az is kiderült, mindenesetre a kisvárdai szurkolóknak máris nagyon hiányzik a futball, ami abból is kiderült, hogy a szerda esti osztályozóra a stadion A oldalának egyik felét csaknem megtöltötték, mintegy 600 néző előtt játszották le a Szeged-Grosics Akadémia elleni párbaj első felvonását.

Volt itt ünnepélyes kezdőrúgás, szpíker, működésbe hozták az eredményjelzőt, a hangszórókból – ahogy a Mezőkövesd elleni mindeddig utolsó NB I-es meccsen – Kis Grófó Tiki-takája szólt. Idővel a Várkerti Vitézek is kiengedték a hangjukat, és a vendégszektorban sem maradtak csendben a szegedi szülők.

Ilyen miliőben, ráadásul ideális futballidőben, ragyogó pályán nem nehéz jól futballozni, és a csapatokat láthatóan feldobták az NB I-es körülmények – pedig „csak” a másodosztályba jutásért osztályoznak. Kisvárdai fölény közepette némileg váratlanul szerzett vezetést a Szeged, de szünetig sikerült fordítania a lendületét megőrző hazai csapatnak.

Szünet után vártuk a jó folytatást, és az előny növelését, ehelyett a Szeged jutott büntetőhöz, amiből ki is egyenlített. Ment előre a VLA, de Sági Viktor kapuson nem tudtak kifogni – még tizenegyesből sem. A kapust egyszer a léc is kisegítette, majd kiderült, milyen is a kapussors. A mezőny addigi legjobbjának kezéből kiperdült egy már megkaparintott labda, amit a kapuba gyötört a csereként beállt Tóth Máté.

A kapus láthatóan teljesen összetört, de a hátralévő néhány percben ezt nem sikerült kihasználni. Maradt az egygólos győzelem, ami után a gyerekek olyan ünneplésben részesültek, mint a „nagyok” szoktak az NB I-es meccsek után. Ugyanakkor mindenki tisztában van vele, a párbajnak nincs vége, az előny sovány, de kitarthat a szombaton 10 órakor kezdődő kiskundorozsmai visszavágón.


U17 III. osztály osztályozó, 1. forduló, 1. mérkőzés

Várda LA–Szeged Grosics Akadémia B 3–2 (2–1)

VLA: Kerekes D. – Czene Z., Horbanov, Bíró R. (Csontos), Szántó L., Domokos M. (Honchar), Koszta Z. (Kichun), Riznychenko, Ivancho, Szabó V. (Révész Bálint), Illés G. (Tóth M.). Edző: Deák Béla.

Gól: Domokos M. (32. perc), Horbanov (45.), Tóth M. (84.), illetve Vajda M. (24.), Dobronoky (11-esből, 60.)

Deák Béla: – Először is köszönjük a lehetőséget a vezetőségnek, hogy fantasztikus atmoszférájú stadionban játszhattunk, köszönjük a nagyszámú lelkes, végig kitartó közönség támogatását is. Jó ritmusú mérkőzést játszottunk, az ellenfél fizikálisan, párharcerősen futballozott, és sajnos két elkerülhető szituációból gólokat szerzett. A játékosok mentalitásával elégedett vagyok, ki kell javítanunk a hibáinkat, hogy szombaton ugyanilyen boldogan hagyhassuk el a pályát.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló