Csatárnak lőttük a gólt

2019-05-18 17:28:06
Kisvárda FC

A második helyen álló Ibrány volt a vendége a megyei I. osztályban szereplő II-es csapatunknak.

Döntetlent ért el a megyei I. osztályban szereplő Kisvárda Master Good II, amely a második helyen álló Ibrányt fogadta. Miután a Várkerti Vitézek befejezték az NB I-esek feltüzelését, elfoglalták régi helyüket, és a vár melletti pályán bíztatták a II-es csapatot.

A vendégek kapusát, Félegyházi Viktort súlyosnak látszó térdsérüléssel vitte el a mentő, helyére a játékos-edző Kiss Tamás állt be, aki „civilben” csatár. Elek Ádám már az ő általa őrzött kaput vette be, amikor csapatunk az első félidő hajrájában vezetést szerzett. Az előny azonban nem tartott ki, szünet után egyenlített az Ibrány, a vége pedig 1–1 maradt.


TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY: 28. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II–IBRÁNY SE 1–1 (1–0)

Várkert, 200 néző, v.: Paráda. Kisvárda II: Odincov – Czene Z. (Avetiszjan), Elek Á., Lukjancsuk, Hej, Atamasz (Himics), Rjasko (Gyüre T.), Mevoungou, Szőr, Misic, Kovácsréti (Délczeg). Edző: Nagy Sándor.

Gól: Élék Á. (42), illetve Somogyi M. (52.). Kiállítva: Hej (94.).

Nagy Sándor: – Az első tíz percben bealudtunk, jobban kezdett az Ibrány, majd szép lassan átvettük a játék irányítását. A második félidőben hoztuk a szokásos formánkat, húsz percet megint szenderegtünk, az Ibrány kevés lehetőségét kihasználva egyenlített, utána több nagy lehetőségünk volt, de továbbra sem tudjuk kihasználni a százszázalékos ziccereinket. Félegyházi Viktornak mielőbbi gyógyulást kívánunk, Kiss Tamásnak pedig gratulálok, mert jól védett!


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk