„Csapatként kell kijönnünk belőle”

2018-11-26 07:29:59
Kisvárda FC

Gosztonyi Andrást is az bosszantotta elsősorban, hogy szögletből kapott újabb gólokat a kisvárdai legénység.

A Ferencváros otthonában elszenvedett szombati vereséget (0–2) követően csapatunk játékosa, Gosztonyi András az nso.hu kamerája előtt nyilatkozott.

„A kritikus első tizenöt percet megúsztuk kapott gól nélkül, aztán kaptunk egy szögletgólt, majd még egyet, és ezzel el is dőlt a mérkőzés – mondta Gosztonyi András, a Kisvárda középpályása. – Az elsőnél Frimpongot elzárta valaki, lehet, hogy ott picit lemaradtunk, nem láttam pontosan. A második szituációnál a Fradi játékosa beforgatta a védőnket. Igazából csapatként kell ebből kijönnünk, és kiharcolni a bennmaradást.”

Szóba került a Dajka László vezetőedző által is említett jelenség, miszerint a soknemzetiségű csapatban a mérkőzéseken csak lassabban jut el a címzettekhez az instrukció.

„Nehéz, nehéz… Eléggé nemzetközi csapat vagyunk, valóban nehéz ez a helyzet. De nem szabad a rossz szériánkat a kommunikációra fogni, viszont nyilván ez is közrejátszik benne” – így Gosztonyi András.

A 28 éves támadó járt a legközelebb ahhoz, hogy az Üllői úton gólt szerezzen, de mintha egy pillanatig nem találta volna a felperdülő labdát az ötösön belül.

„Inkább az volt a baj, hogy rossz felé fordultam, és amikor elém került, már nem tudtam megjátszani” – tette hozzá honlapunknak a vállsérüléséből már felépült, ám pénteken a térdére rúgást kapott játékos.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló