Biztonsági és jegyinformációk

2019-09-13 10:50:30
Kisvárda FC

A mérkőzés külső biztosításának parancsnoka több mindenre felhívta a figyelmet.

Nem árt eléggé hangsúlyozni, hogy az új bajnoki évtől megváltozott a közlekedés a Várkerti Stadion környékén, így a szombaton 17 órakor a Mezőkövesd Zsóry elleni mérkőzés külső biztosításának parancsnoka megint arra hívta fel a figyelmet, hogy a mérkőzés előtt a hazai szurkolóknak nem lesz lehetőségük a vendégszektor előtti területen gyalogosan elhaladni. Ahogy eddig sem, a vendégszurkolók részére fenntartott jegypénztárban a hazai szektorokba ezúttal sem lehet jegyet váltani. Ismételten és fokozottan felhívjuk a figyelmet, hogy a mérkőzésre minden szurkoló induljon el időben, mert a vendégszurkolók bekísérésekor a külső biztosítás parancsnoka akár a gyalogosforgalmat is korlátozhatja indokolt esetben. Ez vonatkozik a mérkőzést megelőző és a mérkőzést befejezése utáni időszakra is.

Emlékeztetni szeretnénk továbbá a szurkolóinkat, hogy a Vár utca felől az autós közlekedés megszűnt. Autóval a Mátyás király utca felől lehet a stadiont megközelíteni, a behajtási engedéllyel nem rendelkezők az ott kialakított nagy parkolóban hagyhatják az autóikat.

Pénteken 16 óráig még a Városi Tornacsarnok első emeletén lehet elővételben megvásárolni a jegyeket, szombaton pedig már csak a Várkerti Stadion pénztára nyit ki, a hazai oldalon 13 órakor, a vendégszurkok számára 15 órakor.

Megértésüket és türelmüket megköszönjük!


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-02-29 17:00
OTP Bank Liga, 23. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
2-2
1-0
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-02-22 17:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk