Bemutatkozott az új vezetőedző

2019-06-13 13:20:42
Kisvárda FC

Miriuta László irányítja a következő bajnokságban a Kisvárda Master Good csapatát.

Aláírta szerződését, így csütörtök délutántól hivatalos a hír, miszerint Miriuta László lesz csapatunk vezetőedzője a következő bajnokságban. Az 50 esztendős, játékosként kilencszeres magyar válogatott szakvezető szerdán még a román FC Hermannstadt csapatát irányította a román élvonalban maradásért kiírt osztályozón, és bár a Nagyszebenben, hazai pályán játszott visszavágót 1–0-ra elveszítették az Universitatea Cluj csapata ellen, 2–1-es összesítéssel Miriuta László benntartotta együttesét az élvonalban.

Miriuta Lászlónak a kisvárdai lesz a második magyarországi klubja vezetőedzőként. Korábban 2014-2015-ben a Győrt irányította, annak az évnek a végén zárták ki az ETO-t az élvonalból. A nagybányai születésű, román-magyar kettős állampolgár új kisvárdai edző Romániában a Ceahlaul Piatra Neamt (2013), a CFR Cluj (2014, 2016-2017), az ASA Tirgu Mures (2015), a Concordia Chiajna (2017), a Dinamo Bucuresti (2017-2018) és az FC Hermannstadt (2018-2019) csapatát irányította, míg Németországban az Energie Cottbust (2015-2016), amelynek játékosa is volt 1998 és 2002 között. Miriuta László Magyarországon a Győr, a Videoton, a Ferencváros és az Újpest futballistája is volt.

A stáb tagjai nem változnak, vagyis Miriuta László segítője lesz asszisztens-edzőként Kocsis János, Bodnár László és Erős Gábor, kapusedzőként pedig Szabó Attila. A szerződés aláírása után a stáb jelenlévő tagjai Révész Attila sportigazgatóval és Nagy István rehabilitációs edző-masszőrrel a felkészülés menetrendjét egyeztették. A felkészülés június 24-én kezdődik.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló