Bajnoki szerda

2020-10-27 12:46:14
VLA

Elhalasztott bajnoki mérkőzést pótolnak a kicsik – BEHARANGOZÓ

Hétközi idegenbeli mérkőzés keretén belül lép pályára legkisebb kiemelt szekciós korosztályunk. A kiemelt U12-es, illetve U13-as bajnokság Észak-Kelet csoportjának 3. fordulójában a Balmazújvárosi FC ellen elhalasztott bajnokit pótolják VLA-s fiataljaink. Elsőként 11 órától az U12-es csapatunk találkozóját rendezik meg, majd ezt követően 12 óra 30 pertől kezdődik az U13-asok mérkőzése.

A fiatalabb korosztályban a VLA együttese a 4. helyén áll, hat lejátszott mérkőzéséből négyet sikeresen megnyertek és kettő találkozón találtak legyőzőre, így 12 pontot gyűjtöttek eddig a bajnoki pontvadászatban. Az eddigi találkozók során 27 alkalommal vették be az ellenfelek kapuit, és mindössze hét alkalommal kaptak gólt. Aktuális ellenfelük a Balmazújvárosi FC azonos korcsoportos csapata a bajnokságban még idáig nem szerzett pontot, öt lejátszott mérkőzésük alatt egyszer sem diadalmaskodtak ezidáig.

„Ez a hét kicsit más lesz, mint a megszokott. Három bajnoki mérkőzésünk, és egy edzőmeccsünk lesz, úgyhogy komoly terhelést fognak kapni a héten a játékosok. Számomra a legfontosabb, hogy az eddig tanultakat viszont lássam, illetve, hogy a mérkőzésen előforduló hibáinkon javítani tudjunk. Természetesen az eredmény is nagyon fontos és annak ellenére, hogy idegenben lépünk pályára győzelmet várok a csapattól.” – mondta Törtei Tamás vezetőedző a mérkőzés előtti nyilatkozatában.

Az egyel idősebb korcsoportban kísértetiesen hasonló csapatunk statisztikája, mint a kisebbeké, hiszen U13-as csapatunk is az idei bajnoki tabella 4. pozíciójából várja a folytatást, ők is 12 pontot szereztek az eddigi mérkőzések alatt, viszont U13-as csapatunknak 5 lejátszott mérkőzésből sikerült a négy győzelem, emellett csak egy alkalommal veszítettek el bajnokit. A gólkülönbségüket tekintve 26 találatot sikerült összelőniük, és mindösszesen 8 gólt kaptak. A Balmazújváros U13-as csapata a maga 5 lejátszott találkozójából 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel 4 pontot gyűjtött idáig, ezzel a tabella 7. helyén állnak.

„Egy hét leforgása alatt három bajnoki mérkőzés, valamint egy edzőmeccs vár ránk. Minden játékos lehetőséghez jut, és az aktuális legerősebb csapat fog pályára lépni. A Balmazújváros ellen az eddigi eredmények alapján csak a győzelem az elfogadható.” – nyilatkozta Erős Gábor U13-as csapatunk vezetőedzője.


MLSZ KIEMELT U12 ÉSZAK-KELET, 3. FORDULÓ

Szerda, 11.00: Balmazújvárosi FC (10.)–Várda LA (4.)

MLSZ KIEMELT U13 ÉSZAK-KELET, 3. FORDULÓ

Szerda, 12.30: Balmazújvárosi FC (7.)–Várda LA (4.)


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-1
2-1
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-11-20 20:00
OTP Bank Liga, 11. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk