Az U12-esek is közel az elithez

2018-04-17 06:36:48
Kisvárda FC

Champions Trophy versenysorozata

Egymást követő második hétvégén rendezték meg az újpesti Bánka Kristóf Sportcentrumban a Champions Trophy versenysorozat magyarországi selejtezőjét, ezúttal az U12-es korosztálynak, amelynek 24 csapatos mezőnyében akadémiánk csapata is érintett volt.

A sorozatnak egyedi szabályai vannak, például a viszonylag kis pályaméret és a kevés játékidő. A Czene Csaba vezette csapat a csoportmérkőzéseken végül a negyedik helyet szerezte meg, így sikerült a továbbjutniuk a felsőházi rájátszásba. Sajnos ebben a szakaszban nem azt a teljesítményt nyújtották a fiúk, ami az eddigi eredményeik alapján elvárható lett volna tőlük. A folytatásra az átszervezett csapat a hat mérkőzéséből ötöt megnyert, egyen pedig döntetlent ért el, mely után sajnos büntetőkkel kikapott és nem jutott a legjobb négy közé, végül csapatunk ötödik helyezést szerezte meg.

A torna bebizonyította, hogy ez a korosztály is közel van a hazai elithez, jó alapokkal rendelkezik, a tapasztalatokat leszűrve ebből kell tovább lépni. Érdekesség, hogy az első helyen végző Újpestet télen, a második helyen végző DVTK együtteset pedig két hete verték meg a kisvárdai fiúk.

Eredmények. Csoportmérkőzések: Várda LA–Videoton A 0–0, –ASI Dinamo 0–0, –Vasas 0–1, –Csepp 2–1, – UTE II 1–2. Rájátszás. Felsőház: Várda LA–Gloriett 2–1, –Olasz FS 1–0, –UTE I 2–1. Negyeddöntő: Várda LA–Videoton A 0–0 – büntetőkkel: 3–2. Az 5. helyért: Várda LA–Ikarus 2–1. Az 5. helyért: Várda LA–Vasas 1–0.

Végeredmény: 5. Várda Labdarúgó Akadémia.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló