Amire már sosem kapjuk meg a választ

2018-07-21 22:53:19
Kisvárda FC

Négy elkerülhető gólt kapott a nyolcvan percig emberhátrányban játszó Kisvárda, amelynek így is a tizenegyest hárító és több nagy bravúrt bemutató kapusa, Felipe volt a legjobbja.

Egy perc és hét másodperc telt el a mérkőzésből, amikor megtörtént a történelmi labdaérintés: a les miatt járó szabadrúgást követően Temur Parcvanija volt az első kisvárdai futballista, aki labdába rúghatott az NB I-ben.

A bajnoki címvédő Mol Vidi FC elleni mérkőzés ötödik percében Brana Ilics követte el az első kapuralövést, beadásszerű próbálkozását Kovácsik Ádám magabiztos húzta le. Aztán sajnos arra sem kellett sokat várni, hogy kiderüljön: ki kapja meg az első kisvárdai piros lapot az NB I-ben. Vári Barnabás, az már más kérdés, hogy túlzottan szigorúan. Ugyanazon az akción belül Kovács István és Jánvári Gábor ütközését is lehetett volna fújni, Bognár Tamás játékvezető továbbengedte a játékot, és néhány pillanat múlva hasonló szituációban szabálytalannak látta Várit – és mindenki megdöbbenésére ki is állította.

A tizenegyest kivédte Felipe, ettől akár lélektani előnybe is kerülhetett volna a Várda, de mivel éppen nyolcvan percnyi emberhátrány várt az újoncra, ez nem így volt. Főként, hogy Danko Lazovics góljával hamar gólra is váltotta a létszámfölényét a bajnok.

A kezdeti megilletődöttségből kezdett magára találni a Várda, amikor jött a második gól: kiürült a védelem bal oldala, onnan jött a beadás, Marko Scsepovics lövése után pedig Felipe csak néhány centivel a gólvonal mögött tudott hárítani. A második gól is elkerülhető lett volna, de akkor mit mondjunk a harmadikról… Jobboldali hazai beadás után a labda már lepattant az alapvonalon túl, amikor a kijelölt zónában melegítő cserejátékos, Gosztonyi András a pályára néhány centit belépve odapasszolta azt Felipének, hogy mielőbb el tudja végezni a kirúgást. Csakhogy létezik valamiféle új szabály, hogy ilyen esetben, amikor cserejátékos jogosulatlanul pályára lép. szabadrúgás jár (még jó, hogy nem a tizenhatoson belül történt mindez, mert akkor tizenegyes…), amelyből persze, hogy gólt ért el a Vidi Juhász Roland révén.

Háromgólos és egy embernyi hátránya ismeretében nem ment fejetlenül előre a Várda a második félidőben, a Vidi pedig érezhetően a szerdai BL-meccsére tartalékolt. Felipéről kiderült, hogy támasza lehet a csapatnak, nagyokat védett, miközben Anton Sindernek és Lucasnak is volt egy-egy biztató távoli lövése. Mégis megszületett a negyedik hazai gól, a ráadásban a másik Scsepovics, Sztefan is betalált.

Különös meccs volt, mert a kapott négy gól mindegyikét elkerülhette volna a Várda. Viszont több más szituációban a hálójába kerülhetett volna a labda, ha nincs szerencséje vagy Felipe nem véd olyan bravúrosan, ahogy. A körülményeket figyelembe véve a vereség tisztesnek mondható, azt pedig sosem tudjuk meg, hogyan alakult volna a bajnok elleni mérkőzés, ha nincs a korai és túlzott kiállítás.


MOL VIDI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–0 (3–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1744 néző, v.: Bognár T.

VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Tamás K. – A. Hadzic (Nikolov, 70.), Kovács I., Pátkai, Varga J. – Lazovics (Sós B., 58.), M. Scsepovics (Sz. Scsepovics, a szünetben). Vezetőedző: Marko Nikolics.

KISVÁRDA: Felipe – Parcvanija, Izing, Jánvári – Lucas – Lukjancsuk (Beriosz, 39.), Karaszjuk, Misic (Gosztonyi, 78.), Vári B. – Ilics (Hej, a szünetben), Sinder. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerző: Lazovics (1–0) a 16., M. Scsepovics (2–0) a 35., Juhász R. (3–0) a 43., Sz. Scsepovics (4–0) a 93. percben. Kiállítva: Vári B. a 12. percben

Fontosabb események

12. perc: Kovács István és Jánvári ütközött a tizenhatos előterében, a játékvezető szabályosnak ítélte a fehérvári játékos megmozdulását, Váriét viszont nem Lazoviccsal szemben. Nemcsak tizenegyest ítélt a bíró, hanem kiállította a szabálytalankodó kisvárdai játékost. Marko Scsepovics bal alsó sarokba tartó büntetőjét Felipe kivédte.

16. perc: Megszerezte a vezetést az emberelőnyben játszó Vidi. Nego jobboldali beadása után Lazovics középről, 10 méterről ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 1–0.

35. perc: Kovács István futtatta a jobb oldalon Negót, akinek beadását Marko Scsepovics úgy lőtte a gólvonalon túlra, hogy Felipe beleütött a labdába, de az asszisztens jelezte, hogy a labda átjutott a gólvonalon, 2–0.

93. perc: Sós Bence jobboldali beadása után Sztefan Scsepovics 8 méteres lövése a jobbra mozduló Felipe mellett a bal alsó sarokba csorgott, 4–0.

A képen: Ez sajnos bent volt – Marko Scsepovics lövése után Felipe kapus csak a gólvonalon túl érte el a labdát

Fotó: MTI


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló