Akár egy gól is dönthet

2019-08-23 16:53:59
Kisvárda FC

A jó erőkből álló, masszív, három eddigi meccsén négy pontot gyűjtött Újpest lesz a szombati vendégünk.

A negyedik fordulóban a második hazai mérkőzését játssza csapatunk, a Kisvárda Master Good. A szombaton 18 órakor kezdődő találkozón az Újpest FC lesz az ellenfél. Az eddigi három mérkőzése közül kettőt, a Paks elleni hazait és a Honvéd elleni idegenbeli megnyerte csapatunk, így a lehetséges kilenc pontból hatot megszerezve jó rajtot vett.

„Nemcsak ilyenkor, hanem akkor is szerénynek kell maradni, amikor három-négy meccset megnyer egy csapat zsinórban – mondta a szombati mérkőzés kapcsán Miriuta László vezetőedző. – Mert attól, hogy nyertünk a Honvéd otthonában, ugyanaz a csapat vagyunk, mint addig. Megint remek erőkből álló ellenféllel találjuk magunkat szemben, ezt az Újpest eddigi, általam is megnézett mérkőzései is bizonyítják. Jó játékosok alkotta masszív együttes érkezik hozzánk, amely tavaly is nagyon jól szerepelt. Ami bennünket illet, jól játszottunk a Honvéd ellen, de a győzelemnek is van tanulsága, legfőképpen az, hogy az utolsó öt percben is figyelnünk kell. A hosszabbításban sem lehet hagyni az ellenfelet olyan helyzetekhez jutni, mint amilyen Davide Lanzafaméé volt, nem tudom hogyan viseltem volna, ha akkor kiegyenlít az ellenfél.”

Ahogy Miriuta László is mondta, stabil csapat az Újpest, amely nem feltétlenül gólzáporos meccseket játszik. El tudja képzelni a vezetőedző, hogy egyetlen gól dönti el a szombati meccset?

„Benne van a pakliban, mert az Újpest is a biztonságot tartja szem előtt és mi sem szeretnénk fejjel a falnak rohanni” – felelte a vezetőedző, aki továbbra sem számíthat a hasfalizom-húzódással bajlódó Anton Kravcsenkóra.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló