Akár a bumeráng

2020-05-22 22:24:31
Kisvárda FC

Öt éve ezen a napon történt: A Kazincbarcika elleni góllal is igazolta, hogy nem volt szüksége próbajátékra.

„Próbajátékosok a vendégöltözőbe!” – ebben a nem túl szívélyes fogadtatásban volt része az egyik klubalkalmazottól 2014 nyarán. Aztán nem is kellett a szerződést lobogtatnia ahhoz, hogy ő bizony már aláírt, mert a pályán látottakból gyorsan kiderült, hogy nagyot fogott vele a Kisvárda.

A Győri ETO, a Budapesti Honvéd, a Pécsi MFC, a Ferencváros, a görög Panthrakikosz, Jonikósz és Pirszósz Grevenón, a bolgár Lokomotiv Plovdiv, a görög Doxa Dramasz és a Gyirmót csapataiban megfordult irányító középpályás 34 évesen érkezett az akkor NB III-as Kisvárdához. És az érkezése láttán még nem túl lelkes stábtag néhány hét múlva már a klub történetének egyik legjobb játékosaként aposztrofálta Erős Gábort.

A fotón: Erős Gábor labdaérintését a később a Honvéd színeiben NB I-es bajnoki címet szerzett Koszta Márk (balra) is figyelhette csapattársként


Merthogy róla van szó. Róla, akinek akár rangon aluli is lehetett volna az NB III-ban futballoznia, de érezte, tudta, van perspektíva ebben a klubban. Az első lépést a harmadosztályú bajnokság megnyerésével lehetett megtenni ehhez. Remekelt is a Várda, különösen tavasszal menetelt nagyot, mindössze egy meccset veszített el. Három fordulóval a zárás előtt mégis a Putnok állt az élen, három pont előnnyel. Igenám, de öt éve ezen a napon, 2015. május 23-án a borsodiak szabadnaposak voltak (a Létavértes visszalépése miatt vált páratlan számúvá a mezőny), és azt az esélyt egész egyszerűen meg kellett lovagolnia a Várdának. Csakhogy a 28. fordulóban kemény ellenfél, a negyedik helyen Kazincbarcika látogatott a Várkertbe.

„A cél egyértelmű volt, fel kellett jutni, ezért érkeztem én is, és így lett kialakítva a keret – emlékezett a kisvárdai kezdetekre Erős Gábor. – Kifogtuk magunknak komoly riválisnak a Putnokot, emiatt minden meccsen volt rajtunk egyfajta nyomás. Tudtuk, a bajnoki címhez elengedhetetlen, hogy legyőzzük a Barcikát, ami cseppet sem volt könnyű feladat. Azért elbírtuk a terhet, nyertünk, és éreztük, ez nagy lépés volt, hiszen a Putnoknak a hátralévő két fordulóban a harmadik helyezett Hatvan és éppen a Kazincbarcika volt az ellenfele. És mivel a következő játéknapon kikaptak, mi pedig nyertünk Böszörményben, máris ünnepelhettünk.”

Ne haragudj, van NB I-es meccsed? – egy újabb meghökkentő kérdés Erős Gábor felé a bemutatására is összehívott szurkolói ankéton. A válasz csípőből jött, hogy nem sok, csak 111, de valahogy érezte a játékmester, hogy itt neki még bizonyítani kell. Éppenséggel olyan góllal, amelyet a Kazincbarcikának is lőtt. Az ezt a meccset is beleértve, az utóbbi négy bajnokin, az volt a hatodik gólja: duplázott a Felsőtárkány (3–1) és a Veresegyház (3–1) ellen, majd a hatvani (4–1) háló után a barcikait (2–0) is megzörgette.

A fotón: Az NB I-be jutásnak már a szakmai stáb tagjaként lehetett részese


„Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az volt a kisvárdai időszakom talán legnagyobb gólja – jelzi Erős Gábor, hogy nemcsak jelentős, hanem szívéhez közel is álló a találat. – Az NB II-ben a Cigándnak negyven méterről találtam be, a Dunaújvárosban elért gólom is az egyik kedvencem, de ez rengeteget jelentett nekem és a csapatnak is. Már a második félidő derekán jártunk, gólnélküli volt az állás, amikor Lucas visszagurított labdáját balról, jobbal a hosszú sarok irányába tekertem. Az első reakcióm az volt, hogy a fenébe, mellé megy a labda, de aztán csak kiadta a belsőt, és bumeráng módjára ívelődött a kapufa mellé, a felső sarokba. A győzelmünket Myke Bouard Ramos hosszabbításban értékesített tizenegyese biztosította be, addigra már nem voltam a pályán, mert lecseréltek, talán azért, hogy a közönség is meg tudjon ünnepelni. A meccs után mázsás kövek gördültek le rólunk, mesterünk, Révész Attila is felszabadultnak tűnt. Bátorkodtam megjegyezni neki, hogy nyugodjon meg, ezzel a góllal őt is fellőttem az NB II-be…”

Erős Gábor játékosként két és fél évet töltött Kisvárdán, közben párhuzamosan edzősködni is kezdett. Jelenleg tagja Bódog Tamás vezetőedző stábjának az NB I-es csapat mellett, valamint ő edzi a korosztályában szintén élvonalbeli U12-eseinket is.

„Biztos jót mosolyogtam volna azon, aki a hat évvel ezelőtti érkezésemkor azt jósolja, hogy ennyi időt töltök itt – merengett a nyáron 40. születésnapját ünneplő edző-játékos, aki a megye egyes Mándok futballistájaként még ma is aktív. – Azzal együtt is, hogy az első pillanattól kezdve igyekeztem elfogadtatni magam, és úgy érzem, ez sikerült is. Nem akarom elkiabálni, de mindkét fronton, ahol dolgozom, a jövőt tervezzük, úgyhogy bízom benne, hogy a nyáron a hetedik évemet is megkezdem Kisvárdán.”

Maradva az elsőnél: a 2014-2015-ös bajnokságban a Barcika elleni volt Erős Gábor 19. gólja – és végül ennyivel is fejezte be a sorozatot. Egyetlen játékos előzte őt meg a Keleti csoport góllövőlistáján – klubtársa, Marko Milovac…

Az Erős Gábor kisvárdai góljaiból készült összeállítást itt tekintheti meg:

2015. MÁJUS 23.

2014-2015-ÖS IDÉNY, NB III KELETI CSOPORT, 28. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–KAZINCBARCIKAI SC 2–0 (0–0)

Várkert, 800 néző, v.: Takács T.

Kisvárda: Vasas G. – Szilvási Z., Kardos N., Kornutjak, Molnár R. – Minczér, Müller Zs. – Lucas (Nagy R., 67.), Erős G. (Brankovics, 80.), Fodor A. (Üveges, 88.) – Bouard Ramos. Szakmai igazgató: Révész Attila

Kazincbarcika: Szabó I Á. – Nagy P., Lakatos B., Katona A., Czető – Irhás (Sárközi T., 76.), Kovács P. (Szabó II Á., 62.), Illés R., Dobos A. (Komlósi, 84.) – Nehéz B., Elek B. Edző: Gálhidi György

Gól: Erős G. (1–0) az 57., Bouard Ramos (11-esből, 2–0) a 93. percben


A borítófotón: Erős Gábor méltán viselhette a kisvárdai csapatkapitányi karszalagot


Holnapi emlékünk: A négyszeres bajnok gólja is kevés volt


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló