Adakozott, mert kötelességének érezte

2020-03-25 12:48:48
Kisvárda FC

Játékosunk komoly összeggel járult hozzá a kisvárdai kórház koronavírus-járvány elleni védekezéséhez.

Gosztonyi András és felesége, Kata 500 ezer forintos adománnyal segítette a koronavírus-járvány elleni védekezést Kisvárdán, és a csapatunk játékosa az összeget már át is utalta a Felső-szabolcsi Kórház alapítványának – tudatta honlapunkkal Gosztonyi András.

„Nem nagy dolog ez ahhoz képest, amilyen munkát elvégeznek a kórházi dolgozók, örülünk, hogy segíthettünk. Negyedik éve vagyok kisvárdai játékos, befogadtak a helyiek, a gyermekeim is ebben a megyében, igaz, Nyíregyházán születtek, ám ha betegek, mindig támaszkodhatunk a kisvárdai kórház szakembereinek tudására, gyógyítómunkájára. Ennyivel tartozunk az itt élőknek, a kórházban dolgozóknak” – tudatta Gosztonyi András, miután átutalta az összeget a kórházi alapítvány számlájára.

És valóban… A 2016 augusztusa óta itt futballozó Gosztonyi András neve lassan összefonódik Kisvárdával, erre utal, hogy szép jubileumok előtt áll. A következő mérkőzése lesz a 200., amit az NB I-ben játszik, abból az ötvenedik, ami kisvárdai színekben vár rá az élvonalban. Azt követően pedig az NB II-es meccsekkel együtt játszott századik mérkőzése következik kisvárdai futballistaként.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló