A szeme alatt a bemutatkozás nyomai

2020-06-08 08:20:17
Kisvárda FC

Még mielőtt elengedte volna a történetet, Baranyai Ádám megkapta a lehetőséget, amivel élni is tudott.

Kiböjtölte, hogy végre bemutatkozhasson az élvonalban. Egyrészt azért, mert újpesti nevelés, és akár a lilák között is pályára léphetett volna az NB I-ben, másrészt pedig a múlt nyáron Csákvárról igazolt Kisvárdára, hogy élvonalbeli labdarúgó váljék belőle. Az álom szombaton vált valóra: Baranyai Ádám a Kisvárda Master Good Mol Fehérvár FC elleni mérkőzésén (0–2) esett át a tűzkeresztségen.

„Az őszi szezonban is volt rá példa, hogy úgymond felszabadult a posztomon a hely, mégis más került be a csapatba, így annak ellenére sem lehettem biztos a szereplésemben, hogy Rados Protics az Újpest ellen begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt nem játszhatott – mondta a 27 éves baloldali védőnk, Baranyai Ádám. – Nem görcsöltem rá a szituációra, úgy voltam vele, ha megkapom a lehetőséget, akkor örülök neki, ha nem, akkor nem tudok mit tenni. Nagyon örülök neki, hogy végre bemutatkozhattam. A múlt heti edzéseken úgy gyakoroltunk, hogy éreztem, eljöhet az én időm, a vezetőedzőnk pedig a meccset megelőző napon közölte velem, játszani fogok. Hogy izgultam-e? Igazából nem, pedig azt hittem, hogy fogok, de végül csak egészséges drukk volt bennem. A társak is szóltak, és én is figyeltem arra, hogy az első labdaérintésem jól sikerüljön, emiatt nem egy ötvenméteres keresztlabdával nyitottam. Azt nem mondom, hogy a meccshiányt nem éreztem, mert a megyei meccseket leszámítva bajnoki mérkőzésen több mint egy éve nem jutottam szóhoz, de fokozatosan lendültem bele. Úgy érzem, mezőnyben egész jól játszottam, bár tudom, voltak hibáim, amiket, ha legközelebb is lehetőséghez jutok, igyekszem majd kijavítani. Nem vagyok teljesen elégedett, de a védekező munkám mellett a támadásokat is igyekeztem segíteni. Az egyik beadásom után, a második félidő elején csaknem gólt szereztünk, remélem, legközelebb gólpassz is összejön.”

Baranyai Ádám bal szeme alatt sokszínű monokli éktelenkedik. Netán a meccs egyik következményéről van szó?

„Igen, a mérkőzés hevében Loic Nego a kézfejével eltalált, de szó sem lehetett szándékosságról – így Baranyai Ádám. – Remélem, kapok még lehetőséget, a bemutatkozásomnak mindenesetre rajtam kívül nyilván a szüleim örültek a legjobban, de másoktól, így a barátaimtól is kaptam pozitív visszajelzéseket.”


A borítófotón: Baranyai Ádám a védőmunkájára különösen odafigyelt

Fotó: molfehervarfc.hu


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló