A legnagyobb korcsoportok is rajtolnak

2020-03-05 10:21:48
VLA

U17-es és U19-es együtteseink is elkezdik a tavaszi pontvadászatot – BEHARANGOZÓ

A hosszúnak mondható téli szünet után kezdetét veszi a bajnokság a harmadosztályban szereplő Várda LA legidősebb korosztályai számára is, ellenfélként a Debreceni Sportcentrum csapatait fogadjuk hazai környezetben pénteken 15 és 17 órai kezdéssel.

Az U17-es alakulatunk az impozáns első helyről, míg aktuális ellenfele a negyedik pozícióból indul neki a tavaszi erőpróbáknak. Az előző egymás elleni mérkőzésen kapott gól nélkül, ellenben kilenc találatot szerezve a VLA csapata magabiztosan diadalmaskodott. Egy debütálót is köszönthetünk a csapat háza táján Szabó Balázs vezetőedző személyében, aki első VLA-s mérkőzésére készül. A Balmazújvárosból érkező szakember legutóbb a hajdú-bihari klub U15-öseit irányította, ezen felül az utánpótlásban minden korosztálynál edzősködött, valamint a megye I-es felnőtt csapat szakmai stábjában is fontos szerepkörben alkalmazták.

„Az U17-es csapat keretében több változás is történt, az öt új játékos mellett a szakmai stáb is bővült. A nyolchetes felkészülés után, már nagyon várjuk a bajnoki rajtot. Nem titkolt szándékunk a bajnokság megnyerése, ehhez mérten az edzőmérkőzéseket rendre erős ellenfelekkel játszottuk. A nagyon fegyelmezett DSI ellen nehéz dolgunk lesz, de mindenféleképpen győzelmet várok” – mondta Szabó Balázs.

Az U19-esek a tabella másodikjaként (mindössze három pont lemaradással a listavezető Sényő mögött), a Debrecen azonos korcsoportú gárdája pedig ötödikként várja az első fordulót. A vendégek aktuális helyezése megtévesztő lehet, hiszen négy csapat is egy ponton belül van a tabella első harmadában, ráadásul az őszi mérkőzésen 9–1-es cívisvárosi győzelem született.

„Meglehetősen hosszú felkészülési időszak van a csapat mögött, sajnos az U19-es csapat elég szűk létszámmal tudott edzeni, de így is mindennap tartottunk edzést, és az előírt anyagot kilencven százalékban végig tudtuk vinni. Az első mérkőzésen minden játékostól maximális odaadást várok, a megyei csapatból öt játékos is segíteni fogja a csapatot, tőlük még többet remélek! A legfontosabb pedig, hogy sérülésmentes mérkőzés legyen” – nyilatkozta Korolovszky György vezetőedző.


MLSZ U17 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 14. FORDULÓ

Péntek, 15.00: Várda LA (1.)–Debreceni Sportcentrum (4.)

MLSZ U19 III. OSZTÁLY ÉSZAKKELET, 14. FORDULÓ

Péntek, 17.00: Várda LA (2.)–Debreceni Sportcentrum (5.)


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló