A legmagasabb lépcsőfok

2020-07-30 20:23:01
Kisvárda FC

Indul az NB III-as bajnokság, a Kisvárda Master Good II vasárnap a Füzesgyarmatot fogadja.

Szerepelt már NB III-ban a kisvárdai futballcsapat (legutóbb a 2014-2015-ös évadban), sőt évtizedekig a harmadosztály volt a szintje klubunk első csapatának. Most azonban következik az az esztendő, amikor Kisvárda Master Good II néven indítunk csapatot az NB III hatvancsapatos, háromcsoportos mezőnyében, annak is a keleti ágán. Klubunk is élt azzal a lehetőséggel, miszerint az élvonalbeli csapatok tartalékegyüttesei nevezhetnek a harmadik ligába.

Nemcsak a lehetőség új, hanem a szakmai stáb is. Szabó Balázs eredetileg az U17-es akadémiai csapatunkhoz érkezett az évelőn, ám stábjával együtt végül megkapta a történelmi lehetőséget, hogy először vezethesse harcba a kisvárdai tartalékcsapatot az NB III-ban.

„Ha úgy tetszik, újonc csapatként vágunk neki az új bajnoki évnek, hiszen az előző kiírásban még a megyei első osztályban szerepelt a klub tartalékcsapata – vágott bele Szabó Balázs (képünkön). – A koncepció az, hogy lehetőséget tudjunk adni az utánpótlásunk legtehetségesebb tagjainak, vagy azoknak, akik épphogy beléptek a felnőttfutballba, ők egészülnek ki az első csapatban az adott hétvégén nem, vagy csak kevesebb lehetőséghez jutó futballistákkal. Ezen a szinten már igenis fontos az eredmény, de természetesen az is szempont, hogy fejlődni lássuk a fiataljainkat. Az utánpótláskorú játékosok számára ez a legmagasabb lépcsőfok, amikor átlépnek a felnőttek közé, sokkal nagyobb, mint amikor egyik korosztályból kerülnek feljebb a másikba. Ezt a helyzetet kezelni kell tudni, hiszen rutinosabb és erősebb futballistákkal találkoznak majd.”


Az első ellenfél, vasárnap 17.30-kor a Várkerti Stadion arénájában a Füzesgyarmati SK lesz. A békésiek az előző kiírásban a 19. fordulót, vagyis a kényszerű leállást követően azonos pontszámmal álltak az NB III Keleti csoportját egy mérkőzéssel kevesebbet játszva vezető Debreceni EAC-cal, magyarán, ha az eddigi utolsó tétmeccsükön, március 14-én nem kapnak ki 1–0-ra Egerben, hanem csak egy pontot szereznek, akkor most a gyarmatiak az NB II-es rajtra készülnének.

„Mondhatjuk, hogy a mezőny egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk a rajton, úgyhogy fejest ugrunk a közepébe – mondta a vasárnapi riválisról Szabó Balázs. – A Füzesgyarmat épphogy lemaradt a feljutásról, és minden bizonnyal ebben a szezonban is az elsőségre pályázik majd. Ha a Tiszaújváros és a Nyíregyháza elleni edzőmeccseken látottakra gondolok, akkor bizakodóak lehetünk, sőt, a karanténidőszakban a Sényő ellen sem futballoztunk rosszul. Bízom benne, hogy megálljuk majd a helyünket ebben az osztályban.”

A csapat keretének kialakítása még folyamatban van, jelenleg is vesznek részt próbajátékosok az edzéseken. Új futballistaként érkezett a Kisvárda II-höz Lőrincz Zsolt (Bozsik Akadémia Nyíregyháza), Szentes Dávid (ETO FC Győr), Sikorszki Bence (Bp. Honvéd-MFA), a felvidéki magyar Vass Ottó, a szlovák Lukas Mihálik (Slavoj Trebisov) és a már magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljai kapus, Zden Perehanec. A többiek a Várda LA korosztályos csapataiból léptek feljebb.


KISVÁRDA MASTER GOOD II


AZ NB III-AS KERETHEZ TARTOZÓ JÁTÉKOSOK

Kapusok: Lőrincz Zsolt, Zden Perehanec

Védők: Bíró Roland, Viktor Riznicsenko, Vass Ottó

Középpályások: Czérna Erik, Vladiszlav Ivancso, Ilija Kirjuhin, Lukas Mihalik

Támadók: Artem Atamasz, Bokor Márk, Kevin Durueke, Vaszil Himics, Nikita Honcsar, Sikorszki Bence, Szentes Dávid


AZ NB I-ES CSAPATNÁL KÉSZÜLŐ, DE AZ NB III-BAN IS BEVETHETŐ JÁTÉKOSOK

Kapus: Artem Odincov

Védők: Abov Avetiszjan, Czene Zalán

Középpályás: Szőr Levente


SZAKMAI STÁB

Vezetőedző: Szabó Balázs

Asszisztensedző: Belényesi Miklós

Kapusedző: Téglási Gábor

Masszőr: Szilágyi Norbert és Csáki Péter


MÉRKŐZÉSEI AZ NB III KELETI CSOPORTJÁBAN, 2020-2021 ŐSZI SZEZON

1. forduló. Augusztus 2., vasárnap, 17.30: Kisvárda Master Good II–Füzesgyarmati SK

2. forduló. Augusztus 9., vasárnap, 17.30: Gyöngyösi AK–Kisvárda Master Good II

3. forduló. Augusztus 12., szerda, 17.30: Kisvárda Master Good II–Jászberényi FC

4. forduló. Augusztus 16., vasárnap, 17.30: Diósgyőri VTK II–Kisvárda Master Good

5. forduló. Augusztus 23., vasárnap, 17.30: Kisvárda Master Good II–DVSC II

6. forduló. Augusztus 26., szerda, 17.30: FC Tiszaújváros–Kisvárda Master Good II

7. forduló. Augusztus 30., vasárnap, 17.30: Kisvárda Master Good II–Sajóbábonyi VSE

8. forduló. Szeptember 5., szombat, 16.30: Kisvárda Master Good II–Eger SE

9. forduló. Szeptember 9., szerda, 16.30: Ceglédi VSE–Kisvárda Master Good II

10. forduló. Szeptember 13., vasárnap, 16.30: Kisvárda Master Good II–Tiszakécskei LC

11. forduló. Szeptember 27., vasárnap, 16.00: Balassagyarmati VSE–Kisvárda Master Good II

12. forduló. Október 4., vasárnap, 15.00: Kisvárda Master Good II–Tiszafüredi VSE

13. forduló. Október 10., szombat, 15.00: Salgótarjáni BTC–Kisvárda Master Good II

14. forduló. Október 18., vasárnap, 14.30: Kisvárda Master Good II–Mezőkövesd Zsóry FC II

15. forduló. Október 25., vasárnap, 13.30: BVSC-Zugló–Kisvárda Master Good II

16. forduló. November 1., vasárnap, 13.30: Kisvárda Master Good II–Sényő-Carnifex FC

17. forduló. November 8., vasárnap, 13.30: Putnok FC–Kisvárda Master Good II

18. forduló. November 14., szombat, 13.30: Kisvárda Master Good II–Tállya KSE

19. forduló. November 22., vasárnap, 13.00: FC Hatvan–Kisvárda Master Good II

20. forduló. November 29., vasárnap, 13.00: Füzesgyarmati SK–Kisvárda Master Good II

21. forduló. December 6., vasárnap, 13.00: Kisvárda Master Good II–Gyöngyösi AK


(A borítófotón: Sikorszki Bence az új szerzemények közé tartozik)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló