A kispadról jött a fordítás

2019-08-25 17:23:30
Kisvárda FC

Hátrányból futott neki a második félidőnek a Fehérgyarmat ellen a megye egyes csapatunk.

Hátrányból fordítva szerezte meg bajnokságbeli első győzelmét a megyei I. osztályban szereplő második számú csapatunk. Holott már az első félidőben is a hazaiak előtt nyílott több lehetőség, Sergiu Negrut pedig a kapufát is megdöngette, de a gyarmatiak tizenegyest harcoltak ki, amiből az előnyt is megszerezték a szünet előtt.

A második félidő elején Atamasz bombájával jött össze az egyenlítés, majd sokáig semmi nem akart összejönni, pedig volt helyzete bőven a Kisvárda II-nek. Végül a csereként beállt fiatalok siettek a társak segítségére, Illés Gábor elsőre ugyan kihagyta az üres kapus helyzetét, de másodikra nem hibázott. A kegyelemdöfést pedig Tóth Máté adta meg.


TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY: 3. FORDULÓ

Kisvárda Master Good II–Fehérgyarmat SC 3–1 (0–1)

Várkert, 150 néző, v.: Varga F. Kisvárda II: Odincov – Czene Z. (Severnyov), Elek Á., Bíró R., Baranyai Á., Atamasz (Illés G.), Hej, Szőr, Anderson Pico, Gyüre T. (Himik), Negrut (Tóth M.). Edző: Nagy Sándor

Gól: Atamasz, Illés G., Tóth M., illetve Barta F. (11-esből)

Nagy Sándor: – Nehéz szülés volt. Végig a mi akaratunk érvényesült, de saját magunk számára tettük nehézzé a mérkőzést. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, és végül megérdemelt győzelmet szereztünk, még ha nehezen is. Külön öröm, hogy a kispadról beszálló fiatalok szerezték meg a győzelmet bebiztosító góljainkat. Ők, társaikkal együtt egyelőre itt, a megye egyben bontogatják szárnyaikat, de látjuk Kovácsréti Márk példáját, aki tavaly végig velünk játszott, és most már az NB I-es csapat meghatározó alakja. Bízunk benne, hogy minél többen követik majd őt.


A fotón: Illés Gábor (jobbra) góljával sikerült megszerezni a vezetést


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló