A hetedik helyen telelünk

2019-12-15 19:13:23
Kisvárda FC

Vége az őszi szezonnak, amely után hat csapat áll előttünk és öt mögöttünk – folytatás januárban.

A vasárnap este játszott Diósgyőr–Ferencváros mérkőzéssel véget ért az OTP Bank Liga 2019-2020-as idényének őszi szezonja. A meccset 1–0-ra a Ferencváros nyerte meg, így a szombat esti állapothoz képest nem változtak a helyezések, vagyis csapatunk, a Kisvárda Master Good maradt a hetedik helyen. A helyzet annyiban csalóka, hogy a közvetlenül mögöttünk, egypontos lemaradással álló csapatok közül a DVSC első fordulós, Ferencváros elleni mérkőzését áprilisra halasztották, tehát ez a két csapat egy meccsel kevesebbet játszott, mint a többi.

A Kisvárda 16 meccsen 20 pontot szerzett – a tavaly december 15-i zárás alkalmával 18 fordulót követően 16 pont állt a nevünk mellett. Megnyugodni és hátradőlni azonban nem lehet, hiszen a mögöttünk álló csapatok utolsó két fordulós feltámadása miatt három pont az előny a kieső helyen álló Zalaegerszeghez képest. Nem lesz könnyű a szezonkezdet, hiszen január 25-én Mezőkövesdre megyünk, aztán február elsején a Ferencváros érkezik, az egész bajnokság egyetlen hétközi fordulójában, február 5.én pedig Zalaegerszegre látogatunk.

A felkészülés január 6-án kezdődik.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló