A három nagyon jó, az egy elfogadható

2018-12-14 19:13:04
Kisvárda FC

Dajka László vezetőedző szerint nem kell túlpasszolni az MTK-t, de jó lenne legyőzni.

Mint az első körben, úgy tűnik, a Puskás Akadémia elleni mérkőzéssel a második kanyarban is megjött a csapat szerencséje, vele együtt pedig a jobb eredmények. Legyen ez így a továbbiakban – kívánjuk a szombati, MTK elleni hazai fellépést megelőzően.

„A hangulatnak is jót tett az elmúlt kér forduló viszonylag jó eredménye, úgy már nehéz és lehangoló volt dolgozni, mint az azt megelőző hetekben, amikor nem érte sikerélmény a csapatot – mondta Dajka László vezetőedző. – Ezeket a pontokat már nem veszik el tőlünk, de az MTK ellen is nagyon nehéz mérkőzésre is nehéz találkozóra számítunk.”

Tudjuk sorolni az okokat, ami miatt különösen fontos lenne a győzelem: utolsó meccs a 2018-as évben, a három pont birtokában pedig akár a kieső helyről is elléphetne a csapat, aminek birtokában szebb lenne a vezetők, a játékosok és a szurkolók karácsonya is.

„Arra készülünk, hogy ez mind megvalósuljon, és óriási dolog lenne az ünnepek előtt itthon tartani a három pontot és elmozdulni a kieső csapatok közül – így Dajka László. – Még egyszer mondom, ez a terv, de tisztában vagyunk a saját magunk képességeivel is. Ahogy az utolsó három idei meccsünkre terveztük a pontokat, az alapján a három nagyon jó, az egy pedig elfogadható.”

A Kisvárda Master Good eddig mindhárom alkalommal legyőzte tétmeccsen az MTK-t. Ezek szerint passzol a csapatunknak az MTK legendásan passzolós játéka?

„Évek óta az MTK az egyik legstílusosabban játszó magyar csapat, nem biztos, hogy nekünk sikerül túlpasszolnunk őket – felelte a vezetőedző. – A masszív, szervezett védekezést nem hagyhatjuk figyelmen kívül, emellett szükségünk lesz a csapatrészek közötti harmóniára, a labdaszerzésekre és a helyzetek kidolgozására valamint azok kihasználására. Annak örülnék, ha az otthonunkban mindenki megszenvedne, és nagyon kevés pontot veszítenénk a jövőben is.”

A múlt héten kiállított Pavlo Lukjancsuk eltiltása miatt nem játszhat, és sérültek is vannak a keretben.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló