A győztes csapat győztes maradt

2018-04-01 17:15:44
Kisvárda FC

Kibrusztolta a győzelmet a Kisvárda Master Good a veszélyesen futballozó, szívós váciak ellen.

Győztes csapaton ne változtass! Mármint azon, amelyik egy héttel és két fordulóval korábban legyőzte (3–0) a Ceglédet. Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője ugyanis visszanyúlt ahhoz a kezdő tizenegyhez, amely a békéscsabai döntetlen (1–1) előtt hazai pályán szerepelt.

Az előzetes forgatókönyvet persze az is átírhatta, hogy a kiadós eső következtében csúszóssá vált a pálya, így szükség volt a labdabiztos emberekre. A feljutásért harcoló Kisvárda azért az elejétől fogva tudatosította, hogy győzelemre játszik, de a mezőnyfölényt nem sikerült helyzetekre váltania. Matija Misicnek voltak veszélyesebb ritmusváltásai és egy, a jobb alsó sarkot épphogy elkerülő lövése, majd az ő beadása után Lukács Rajmond fejéről csúszott le a labda, miközben hátulról Hegedűs Csaba azért megtaszította.

Közben a váciak is kijöttek a szorításból, és két lesen elhalt akcióval valamint Balajti Ádám oldalhálóban kikötött lövésével bizonyították, hogy nem a véletlen műve a tabellán elfoglalt kedvező pozíciójuk. A második félidő elején aztán megszületett a várdai vezetés, Brana Ilics növelte a gólpasszai, a védelemből előrehúzódott Vári Barnabás pedig a fontos góljai számát.

Ilics aztán még a kapuba kotorta Hej Viktor keresztbelőtt labdáját, de már lesről. A hátralévő időben is uralta a meccset a Várda, nem volt benne a levegőben az egyenlítés (a hosszabbításban azért meg kellett úszni egy veszélyes szabadrúgás-szöglet kombót, de Zöldesi Illés kapus a helyén volt), igaz az sem, hogy a hazai csapat szerezhetne esetleg újabb gólt. Maradt az 1–0, és mint tudjuk, épp az ilyen győzelmeknek van a legnagyobb értéke. A győztes csapat győztes maradt, és újabbat lépett az élvonal felé.

NB II: Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok

Kisvárda Master Good–Vác FC 1–0 (0–0)

Kisvárda, 523 néző, v.: Farkas T. (Baghy, Kovács G.).

Kisvárda: Zöldesi – Izing, Rjasko, Vári B. – Lucas – Hej (Horváth Z., 86.), Melnik, Misic (Oláh G., 82.), Jánvári – Lukács R. (Gosztonyi, 67.), Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Vác: Halasi – Hegedűs Cs., Tóth F., Szabó N., Görgényi – Durso, Búrány (Lassú, 75.) – Zsolnai R., Tóth G., Varga Sz. (Kiliti, a szünetben) – Balajti (Borvető, 60.). Vezetőedző: Nagy Tibor.

Gól: Vári B. (1–0) az 56. percben

Percek, események

56. perc: Ilics emelt balról a kapu elé, az ötösnél Vári Barnabás belecsúsztatott a a labdába, amely a kapust megzavarva a jobb alsó sarokban kötött ki, 1–0.

Mesterszemmel

Kondás Elemér: – Nagyon nehéz talajú pályán, jó ellenféllel játszottunk. Sokat kellett tennünk azért, hogy meg tudjuk szerezni a három pontot, de az ellenfelet is meg kell dicsérni.

Nagy Tibor: – Nagyon becsületesen játszottunk, de nem sikerült pontot szereznünk. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy jelen pillanatban mindössze tizenöt játékosból áll a keretünk, hét fiatallal, és bennünket jobban megvisel a szerda-hétvége ritmus.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2018-08-25 19:30
OTP Bank Liga NB I, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Puskás Akadémia FC
1-1
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda
2018-08-20 09:01
bajnoki mérkőzés
Master Good
Kiemelet támogatónk