A csatár dupla duplával zárt

2018-06-05 12:00:35
Kisvárda FC

Brana Ilics tíz gólja mellett huszonegy gólpasszal járult hozzá a kisvárdai futballisták feljutásához.

Sose tudjuk meg, mire ment volna a Kisvárda Master Good a végül második helyezéssel és feljutással végződő NB II-es bajnoki évben Brana Ilics nélkül. De tény, a szerbiai futballista rengeteget tett azért, hogy a csapat elérje a célját.

Különösen tavasszal, amikor a nehezebb időszakokban talált be az ellenfelek kapujába vagy adott gólpasszt. Végül tíz góllal és 21 assziszttal fejezte be a bajnokságot. Szerbiában a kosárlabda is nagyon népszerű, így a labdarúgónak sem kellett elmagyarázni, hogy amit elért, az a dupla dupla.

– Igen, ez tényleg az – mosolygott az ünneplés közben a szurkolók által kézről kézre adott Brana Ilics, akitől megkérdeztük, hogy a szívében hol foglal helyet ez a mostani eredmény. – Nagyon közel áll a szívemhez, úgy gondolom, karrierem egyik legjobb szezonját zártam itt Kisvárdán. Nagyon nehéz idényen vagyunk túl, de mindig is emlékezni fogok ezekre a pillanatokra. Történelmet írtunk, Kisvárdának először lesz NB I-es csapata, boldog vagyok, hogy ennek részese lehettem. Nagyon jó szezon van mögöttem, bízom benne, hogy a csapattal együtt én is innen folytatom majd a legmagasabb osztályban is.

Brana Ilics megjárta a szerb, a kazah és a görög élvonalat is. Ilyen tapasztalatokkal is rendelkezve nehezebbre vagy könnyebbre számított a magyar másodosztályban, amikor tavaly nyáron idekerült?

– Nem tudtam, mire számíthatok, de jól kezdtük a bajnokságot, meccsről meccsre, lépésre lépésre haladtunk előre – így Brana Ilics. – Nekem kicsit nehezebben indult a szezon, de sikerült kiharcolnom a helyemet a csapatban, és így jutottam el az önök által is említett dupla dupláiig. Ez volt a tizenötödik szezonom zsinórban a felnőtt futballban, és a számok alapján a legeredményesebb idényemet zárom. De ezen túl is kell lépni, következik a nagyon rövid pihenő, aztán pedig kezdődik minden elölről. A nulláról. Viszont immár a magyar élvonalban!


Következő mérkőzés
Kisvárdai Master Good
Kisvárdai Master Good
Kisvárda
2018-07-21 18:00
OTP Bank Liga NB I.
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárdai Master Good
5-0
2-0
SVSE-GYSEV
Kisvárda
2018-06-03 18:49
bajnoki mérkőzés
Master Good
Kiemelet támogatónk